Az öngyilkosság margójára | Bloggeriposzt

Üdv-üdv!

Valószínűleg most nem a legkiválóbb témaválasztással rukkoltam elő így a nyár közepén. Ilyenkor többnyire boldogok az emberek, nem lehangoló témákról kellene írnom, inkább valami nyári limonádé könyvajánlót kellene begépelnem, de mivel nem olvasok limonádé könyveket, ez nálam kiesik. Inkább írok olyanról, ami megbotránkoztatja az embereket, kicsit polgárpukkasztó és valószínűleg az emberek többsége el fog küldeni melegebb éghajlatra, amiért ilyenről merek írni. De… igen, mindig van egy de rész ezekben a posztokban, tehát: szólásszabadság van tudtommal, nyugodt szívvel leírhatom erről a véleményemet egészen addig, amíg ezzel az irományommal nem sértek törvényt, azaz nem buzdítok senkit arra, hogy önkezűleg vessen véget saját életének. Ettől senkinek nem kell tartania, az élet számomra a legnagyobb érték, amit mindenáron védeni kell, tehát nyugalom, senkit nem fogok arra buzdítani, hogy vágja el a selyemfonalat. Helyette inkább olyanokról írnék, akik megtették és a többségünk hallott róla. Bizony, arról a három énekesről beszélek, aki az utóbbi két évben döntött úgy, hogy neki itt a vége.

Eredetileg soha nem akartam erről írni, azaz egyszer megfordult a fejemben, mert nagyon dühös lettem néhány emberre, de inkább elvetettem az ötletet, nem akartam “nyilvánosan gyászolni”. Úgyhogy végül ejtettem a témát. Viszont most megint előjött, de nem egy öngyilkosság kapcsán, egy gyilkosság volt a kirobbantó ok. Szerintem többen hallottátok, hogy az amerika XXXTentecion művésznevű, fiatal rappert lelőtték. Én személy szerint nem ismerem az ő munkásságát, mivel nem hallgatok rappet, viszont nagyon sok gyászoló poszt jött velem szembe, így én magam is értesültem a hírről. Ezekkel a gyászoló posztokkal semmi problémám nincs, ha valaki így tudja csak feldolgozni a halált, akkor csinálja. Viszont… én ugye hallgatok k-popot is, azaz koreai popot, tehát benne vagyok néhány k-popos csoportban. Egy ottani bejegyzés csapta ki nálam a biztosítékot.

annie-spratt-609149-unsplash

Sajnos a posztot már viszonylag régen olvastam, nem is tudatosult bennem azonnal, hogy én ebből cikket szeretnék írni, így hagytam elveszni a süllyesztőben. Megmutatni tehát nem tudom, viszont a tartalma nagyjából a következő volt: Amikor Jonghyung meghalt, nagyon sokan támadták azzal, hogy “hehh, hülye buzi, egyel kevesebb”, bezzeg most, hogy ez a rapper halt meg (a posztoló még a nevét sem tudta…) mindenki úgy sajnálja.

Természetesen én is kiakadtam, amikor Yonghyunt buzizták, hiszen egyrészt: nem mindegy? másrészt: MEGHALT EGY EMBER! Igen, rettentő dühös voltam, hiszen szerintem mindegy az adott egyén szexuális beállítottsága, ha már öngyilkos lett, ha már halott. Mivel ugyanolyan ember volt, ugyanúgy vette a levegőt, mint bárki más, de már nem veszi. Egyébként azt még hozzátenném, hogy nem minden koreai énekes homoszexuális, de erről talán majd egy későbbi cikkben fejtem ki a véleményem, Inkább kanyarodjunk vissza ehhez a lehangoló témához. Kifejezetten felháborodtam a sok ostoba kommentelőn Yonghyun halálakor, valamint a sok ostoba hírportálon, aki ebből akart nézettséget csinálni, de az egész cikk volt két sor meg egy YouTube link az egyik SHINee dalhoz. Csodálatos, ennél szerintem többet érdemel egy énekes, de most inkább ne menjünk bele a hazai (és nemzetközi) sajtó nézettséghajhász mivoltába. Inkább elmondom, hogy miért is lettem dühös annak a bizonyos posztnak az olvasása közben, annak ellenére, hogy mind a mai napig szeretem a SHINee-t.

Azért háborodtam fel, mert mi, jó magyar emberek még énekesek halálán is tudunk bezzegelni. Persze, baráti körben meg lehet jegyezni de bezzeg akkor, amikor… De kiírni egy csoportba, hogy aztán közösen menjen a gyűlölködés az számomra tolerálhatatlan. Egyébként valószínűleg ennél a rapper fiúnál is ment a gyűlölködés, csak nem azt mondták rá, hogy hülye buzi, hanem, hogy ostoba nigga. Ugyanolyan degradáló mindkettő, még akkor is, ha élő ember, halottról meg vagy jót, vagy semmit. Legalább holtában legyen nyugta annak a szerencsétlen embernek, ha már ilyen módon kellett távozniuk. Az egyik öngyilkos lett, a másikat lelőtték. Egyik se egy szép halál.

Az utóbbi időben több nagy nevű híresség is eldobta magától az életét. Kezdődött a sor egy számomra fontos személlyel, Chester Benningtonnal, a Linkin Park énekesével. Aztán jött Jonghyun, aki szintén fontos volt, majd Avicii. Tragédiák sorozata, amely hihetetlen dolgokat hozott magával. Chester halálát még viszonylag jól tűrte a nagyközönség, többnyire megemlékező videók és posztok születtek róla, amit én egy kifejezetten szép dolognak tartok, bár én képtelen lennék írni egyet. Aztán Jonghyun is öngyilkos lett, ott aztán tényleg robbant a bomba. Természetesen a k-poperek egy kicsit jobban odavannak az imádott idolokért, így releváns, hogy a felhajtás is nagyobb volt, viszont ez nem feltétlen jó. Egy megemlékezést még kábé aranyosnak és meghittnek tartok, még azt is, hogy részvétnyilvánító leveleket küldjenek a SHINee többi tagjának, bár valószínűleg nem a legjobb ötlet, hiszen a többieknek ez egy eléggé fájó pont, felesleges még inkább megnehezíteni a dolgukat. De ami tényleg túlzás és megbotránkoztató, azok az évfordulók. Igen. Láttam több helyen is, hogy megemlékezést tartanak az egy-kettő-három-x hónapos évfordulón. Ez egy hihetetlen túlzás, pláne, ha még levelet is küldenek a megmaradt négy tagnak, akik úgy döntöttek, hogy folytatják, nem szabad felszaggatni a sebeket.

Szerintem egy öngyilkos személynek megemlékezést tartani kissé… pofátlanság. Ha valaki öngyilkos lesz, akkor problémái vannak, akkor ezt látja az egyetlen kiútnak. Valószínűleg nem akar nagy felhajtást, csak szépen csendben meghalni, meg akar szabadulni a zajtól. Természetesen, ha hírességről van szó, akkor elkerülhetetlen a “zaj”, viszont lehet csökkenteni. Nem kell feltétlen utcára menni, nem kell feltétlen leveleket küldeni még a halál után x hónappal is. Elég egyszerűen csak elfelejteni. Elég szimplán túllépni a halálon, felesleges forszírozni. Ez puszta tisztelet a halott emlékének. Szerintem nem minden esetben jó a felhajtás. Ha magamból indulok ki és miért indulnék ki másból? – akkor én sem akarnék nagy patáliát csak azt, hogy az emberek törődjenek bele és ne sírjanak, elvégre ez az én döntésem.

Sok kommentet olvastam, akadt köztük olyan is, ami azt írta, hogy híres, van pénze, akkor minek öli meg magát? Az ilyen emberek alighanem nincsenek tisztában azzal, hogy híresnek lenni sem egy leányálom. Ugyanúgy lehetsz depressziós, csak nem olyanok miatt, hogy nem tudod eltartani a családodat. Félhetsz a folytonos figyelemtől, attól, hogy, ha valamit nem úgy csinálsz, mint ahogy az emberek elvárnák tőled, akkor meg fognak utálni. Félhetsz a paparazziktól, attól, hogy nem lehet nyugalmad, nem lehetsz a családoddal, nem kapcsolódhatsz ki, mert a média minden lépésedet élőben közvetíti. Félhetsz az utálóidtól, a fenyegetésektől, miszerint megölnek. Rengeteg mindentől retteghetsz híres emberként is, nem csak a köznapi személyek félhetnek a sötéttől. Ameddig egy ember nem tapasztalja meg, hogy milyen “mindenek felett állni”, milyen híresnek lenni, addig szerintem nem is nyilatkozhat arról, hogy a híres embernek nincs semmi problémája, nem ítélheti el őket az öngyilkosság miatt.

Az öngyilkosság gyávaság. Menekülés. Ezzel a kijelentéssel szintén nem értek egyet. Inkább kétségbeesettnek látom azt az embert, aki ezt az egyetlen kiutat látja. Szánalomraméltó? Igen. Megvetendő? Nem. Ha valaki ezt az utat választja, akkor el kell fogadni. Nem úgy, hogy nem teszünk érte semmit, ha mondja, akkor igenis kötelességünk megmenteni az illetőt. Ha látjuk rajta, hogy baj van, akkor igenis beszélni kell vele, nem lehet annyival elintézni, hogy majd, ha akarja, elmondja. Viszont, ha már megtörtént a tragédia, akkor nem a halott illetőre kell fogni, hogy el kellett volna mondania. Nem. Ilyenkor úgy gondolom, hogy nincsen hibás. Felesleges a környezetre hárítani a felelősséget, mert, ha nem látszott rajta, akkor tényleg nem tehettek semmit. Viszont a halotté sem lehet a felelősség, mivel valószínűleg nem úgy jött a világra, hogy ő bizony össze fogja törni minden szerettét, mert öngyilkos lesz. Ha már megtörtént, nem kell hibást keresni, akkor már csak gyászolni kell. Csendben. Tisztelettudóan. Elfogadva a döntést.

Az öngyilkosságról már sokan írtak. Nálam sokkal költőibb és mély gondolatokat írtak le nagy emberek, akikhez én nem mérhetem magam. Viszont a halál nem csak a nagy embereké, mindenki életében ott van, ezért úgy gondolom, hogy nekünk, közembereknek is beszélnünk kell róla. Nem mindig, mert ez egy fájdalmas dolog, de néha szóba kell, hogy kerüljön. Talán, ha beszélnénk róla, ha nem lenne tabutéma, akkor kevesebb olyan ember lenne, aki hülye buzizza a halottat. Túl idealista vagyok…

Ti mit gondoltok az öngyilkosságról?

Én Fancsali voltam és vagyok is. Legyetek jók vagy rosszak, ahogy akarjátok, de művelődni el ne felejtsetek!

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s