Sasaengek, koreabook és egyéb nyalánkságok

Üdv-üdv!

Bármennyire is imádom a keleti kultúrákat, van egy-két olyan dolog, ami rettentően fel tudja húzni az agyamat velük kapcsolatban. Alapvetően nem is a kultúra részeivel van problémám, sokkal inkább a rajongók viselkedése veri ki nálam a biztosítékot. Kezdjük is egy gyors ismertetéssel. Csakhogy ne legyek logikus, nem a cím első tagjával kezdek, hanem a koreabookkal, mert a saját kis logikám szerint a sasaengek a koreabook egyik válfajai. Tehát, aki még nem hallotta ezt a kifejezést, abban biztos felmerülhet a kérdés: mi a rákomról hablatyol ez a némber? No, a koreaboo olyan nem koreai személy, aki él és hal a kultúráért, idealizálja azt és a sajátja fölé helyezi. Gyakran alkalmaz koreai kifejezéseket társalgás közben, természetesen olyan emberekkel, akik nem beszélnek koreaiul. A külsején is megjelenik mindez, úgy sminkel, mint az ázsiaiak (igen, lényeges különbségek vannak, hiszen nekik más az arcszerkezetük), úgy öltözködik, mint az koreaiak, koreai barátot/barátnőt szeretne és természetesen leghőbb vágya, hogy eljusson Koreába és ezt nem is rejti véka alá. A koreaboonak alapvetően szerintem van egy elég negatív megítélése a “normális” emberek körében. A normális alatt azokat a fanokat értem, akik nem idealizálnak egy egész kultúrát és látják annak az árnyoldalait is.

Több magyar és külföldi memes profil képeit is fel szokta nekem dobálni főleg az Instagram, de előfordult már, hogy facebookos csoportban találtam olyan képet, ami engem elborzasztott és letaglózott. Valami oknál fogva nekem természetellenes, hogy annyira imádj valamit, hogy ne lásd az esetleges hibáit. Ezzel még annyira nem is lenne problémám, szimplán naivitásnak is be lehet tudni, azzal meg végül is csak magának csinál kárt az illető. Csakhogy. Ő nem csak idealizálja a kultúrát, de el is várja a környezetében élő összes embertől, hogy tudják, mi az, amiért ő annyira rajong. Ebből vannak persze a hatalmas viták a kis csitrik között, hogy: Te nem tudok mi az a K-pop?! Úristen, te nem hallgatsz BTS-t?! Jézusom, nem jutott eszedbe annak a tagnak a neve?! Nem tanulsz koreaiul?! Ne pattogj már, ha nem érted mit mondok koreaiul! És hasonló csodák, amiket én csak fejfogással és hangos sóhajtozással tudok lereagálni. Eleve nem értem, hogy miért gondolja azt bárki, hogy mindenkinek kötelező azt szeretnie, amit ő, de oké, ez még egy túl egészséges egoizmus is lehet, de megint jön az a fránya de. Ha tudja, hogy a másik nem ismeri ezt az egészet, vagy éppen ismeri, de nem szereti, akkor nem kell arról áradozni, nem kell mindig ennek lennie a témának, nem kell folyamatosan azt a három koreai kifejezést motyogni, amit ismersz. Azzal szerintem semmi gond nincs, hogyha egy-két szókapcsolatot átveszel, ha sokat hallom, akkor rám is rám ragad, de nem kell 0-24-ben minden egyes szerencsétlen elesésed után azt mormogni, hogy aigo. És ez csak egy példa a sokból. A végtelenségig lehetne sorolni, de akkor sosem végeznék ezzel a cikkel, úgyhogy ugorjunk egy bekezdést, mert most egy másik gondolattal fogom folytatni.

maxresdefault (1)

Videó: https://www.youtube.com/watch?v=_v-zhYmr6Rg

A koreabookkal fan-társadalmi méretű probléma is akad. Mint már mondottam nektek kedves testvéreim (jezsuita vagyok, mondtam már? Ide a kín körtéjét!), ezek a bizonyos koreabook elég durván ki tudják nyilvánítani, hogy igen, ők ezt szeretik. Én mindenkit bíztatok arra, hogy vállalja fel azt, amit szeret, oké, azért nem mindenki, de a többség csak nyugodtan. Viszont ez nem jelenti azt, hogy az emberek képébe is kell mindent nyomni. Szerintem rengetegen utálják pont emiatt a k-popos, vagy akár az animés közösséget is, hiszen az akármilyen-book egyszerűen elriasztják a jó népet. Vegyünk egy bugyuta párhuzamot. Valószínűleg te is rettentően unod/untad, amikor édesanyád azt mondta: Édes kisfiam! Pakolj már el a szobádban! Naponta hússzor megkaptad (kivéve a rendes gyerekek. Cö cö cö…), már kívülről fújtad a monológot, de azért édesanyád elmondta. Ugyanez a helyzet egy koreabooval is. Képzeld el, hogy nem ismered a koreai kultúrát, de egyszer csak a semmiből a nyakadba szakad az égi rettenet egy koreaboo képében és elkezd téged traktálni a hülyeségeivel. Meglesz a véleményed a fanokról és a kultúráról is, úgy fogod kerülni, mint a pestist.

Főként a K-pop fandom berkein belül észlelem azt a jelenséget, hogy egyre többen és többen válnak koreabookká, talán a fiatal közönség az oka, egy “gyerek” még könnyen válik megszállottá. És, ha már megszállottság (Figyelitek ezt a mesteri átvezetést? Egy zseni vagyok.), akkor ejtek pár szót a sasaengekről, akik szintén témáját képezik ennek a cikknek. Kezdjük megint egy “gyors” fogalommagyarázattal. Sasaeng már koreai emberkék is lehetnek, sőt, náluk gyakoribb is ez a fajta fan “típus”, hiszen ők lényegében ott élnek az idolok közvetlen közelében. Ők lényegében azok az őrült rajongók, akik mindent, de tényleg mindent tudni akarnak az adott kedvencükről. És akármire képesek ennek érdekében, akármilyen őrültségekre. Ők lényegében, bármennyire is durva kimondani, de zaklatók. Alapesetben az átlag néző az idolnak csupán a média által közölt életébe láthat bele, azaz meghallgathatja a zenét, elolvashat róla egy cikket, nézhet róla reality show-t. A sasaengeknek sajnos ez nem elég.

12214822

Ha szeretsz valakit, akkor természetes, hogy több mindent meg szeretnél tudni róla és az életéről, de hol a határ a szeretet, a rajongás és a mániákus imádat, avagy a zaklatás között? Ez a határ szerintem egyértelműen meghúzható. Ha utánaolvasol a dolgainak a neten, az összes zenéjét kívülről fújod, minden interjúját megnézed, akkor az még bőven a rajongás kategóriájába esik. Ám amint betörsz a személyes szférájába, sasaengé válsz. Ezelatt azt értem, hogy kideríted, hova megy, követed, paparazziként fotózod otthon, a saját, privát szférájában, ellopsz tőle apróságokat.  És mindez csak a jéghegy csúcsa, ennél már csak lejjebb van. Mondjak példákat? Mondok, mert amikor olvastam őket ,(Köszi nevén nem nevezett barát, mert nem kérdeztem meg, hogy szabad-e mondanom), én kvázi instant sokkot kaptam és tátogtam, mint a hal, hogy ez most mi a fene volt.

EXO és a furgon esete

Néhány sasaeng bérelt egy ugyanolyan furgont, mint amilyennel az EXO tagjai is szoktak furikázni. Egy épület előtt várták be a fiúkat, ahová egyébként is oda lett rendelve a furgon, hogy vigye őket tovább. A tagok már éppen szálltak volna be a járműbe, amikor a manager

Vér és fanszőr

Talán az egyik leghíresebb sasaeng eset. Egyszer egy női sasaeng Taecyeonnak küldött levelet, méghozzá olyat, amit a saját, menstruációs vérével írt. Ennek tetejébe a levélhez még egy fiolányi fanszőrzetet is mellékelt a teljesség kedvéért.

sasaeng-fan-taecyeon.png

A kereskedő

Egy középiskolás lány az interneten D.O. alsóját hirdette, a hitelesség kedvéért még azt is mellékelte, hogy van hajtincse tőle esetleges DNS vizsgálatra.

Cross-dressing sasaeng

Néhány EXO fan fiú ruhákba öltözött és rövidre vágatta a haját, hogy aztán a mellékhelyiségben letámadják a fiúkat.

A dühös sasaeng

Egy seventeen-es dedikáláson egy dühös fan mindenféle dolgot kezdett Joshuához vagdosni azzal az indokkal, hogy nagyon sok pénzt költött arra, hogy lássa az énekest, de a fiú nem mosolygott rá.

A kempingezők 

G-Dragon háza előtt néhány fan még kempingtábort is felállított. A Bigbang énekes írt is róla twitteren: “Manapság a gyerekek hazáig követnek, egészen a kapuig. Én értem, de ebből elég. Az anyukámat és a nővéremet is megijesztik. Ne bújjatok el a ház előtt!”

gdragonsasaengstori

És ez csak pár az őrületek közül. A rajongást én egy természetes dolognak tartom, de tudni kell meghúzni a határt. Rengeteg idol nyilatkozott úgy, hogy a sasaengek miatt képes lenne abbahagyni a zenélést, mert ők, a családjuk és a barátaik is veszélyben vannak. Mint a fenti példákból is látszik, a legtöbb sasaeng még az illegális dolgoktól sem riad vissza, betörés, lopás, emberrablás. Ez csak egy szelete a repertoárjuknak. Ezek a fanok gyakran az egész életüket az imádott énekesüknek szentelik, nincs munkahelyük, sem lakásuk, senkivel nem tartják a kapcsolatot, csupán az imádott személynek élnek. Átlagosan egy-egy idolnak 500-1000 sasaeng fanja van és ez a szám egyre csak növekszik. A legtöbb ember már egy zaklatótól is valószínűleg kikészülne, nemhogy több száztól.

És bizony ezek a fanok nem csak az idolok életére, hanem a K-pop közösségre is kihatnak. Több cég is bejelentette, hogy ezen rajongók miatt kevesebb fan találkozót, dedikálást és hasonló eseményt adnak majd az együttesek. Ez végül is a kisebbik a rossz, a nagyobbik az idolok életében történik. Nem egy eset volt, amikor sasaeng miatt lett idol öngyilkos. Az, hogy rengeteg a munkájuk és kvázi semmi szabadidejük nincs az idol lét egyik velejárója, de az, hogy abban a kevés szabadidejükben is azon kell aggódniuk, hogy vajon mikor törnek be hozzájuk, mikor rabolják el az éjszaka közepén, rettentő sok. Ép elméjű embernek nem szabadna ilyet tennie. Számomra annyira sokkoló, hogy valaki ilyenre vetemedik, hogy az leírhatatlan. Nem is ragozom tovább, hiszen a lényeget leírtam. Viszont a ti véleményetekre is kíváncsi vagyok. Mit gondoltok ezekről a témákról? Szerintetek a koreabooság mennyire káros? És a sasaengekről mi a véleményetek?

Én Fancsali voltam, és vagyok is. Legyetek jók vagy rosszak, ahogy akarjátok, de azért sasaengként inkább ne viselkedjetek!

Reklámok

Sasaengek, koreabook és egyéb nyalánkságok” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Tulajdonképpen most ébresztettél rá, hogy a koreabook miatt nem vagyok képes teljes szívemből szeretni ezt a kultúrát, pedig hatalmas Ázsia-fan vagyok.
    Köszönjük az érdekes cikket, csak így tovább!
    xoxo, RINA

    Kedvelés

  2. A másik ember tisztelete alap nálam. Az ilyen rajongás beteges és büntetendőnek kellene lenni. A jog ott miért nem bünteti a túlkapásokat? Egy-egy precedens ítélet talán elriasztaná Őket.
    Elítélem!!!!

    Kedvelés

    • Talán a büntetések tényleg segítenének a helyzeten. Nem vagyok otthon a dél-koreai jogban, de szinte elképzelhetetlennek tartom, hogy ne legyen a zaklatásra valamilyen törvényük. Ez bőven zaklatásnak minősül, még ha hírességről van szó, akkor is. Komolyabban kellene fellépnie a hatóságoknak, mivel a sasaengek rengeteg kárt okoznak nem csak az idolok, de a családjuk életében is.

      Kedvelés

  3. Nagyon jó lett cikk. Tényleg borzalmas, ami az idolok körül történik. Tudtommal nem is védi őket komolyabb törvény. Tény, hogy vanna, akiket nagyon nagyon szívesen megismernék kamera nélkül, na de… Betörni mások magánéletébe, zaklatni… Embertelen, tényleg. Hol vannak az erkölcsök?
    A korea-mániás dolgot meg szerencsére érintőlegesen tapasztaltam, nem tartozom azok közé, akik csoportokhoz csatlakoznak és popkornoznak a másik vitája felett. Japán-mániásként is bevallom, hogy senki sem tökéletes és ők sem. ( pl. Oktatás és továbbtanulás eltúlzása)

    Kedvelik 1 személy

  4. Wow!Ez így van.A szeretet nem erről szól…mármint,hogy rá szállsz egy afott személyre,mert hű én megtehetem.Elítélem,lenézem és szánalmasnak tartom az ilyen emberekt.Sokszor látjuk egy koncert után,hogy mennyire ki vannam fáradva,csakúgy folyik róluk a verejték.És legtöbben(legalább is remélem),mikor ezeket látjuk gondoljuk,hogy most bárcsak haza menne a családjához sokat enne és ki pihenné magát,mert mégis csak kínlódik,erőfeszítéseket tesz és kifárasztja magát az az ember,akit a sasaengok a saját boldogságukért tönkre tesznek.Igazából csak igazi hálára és melyből jövő szeretetre várnak.Szeretnénk ezt megadni nekük remélem de nem úgy,hogy őrültekké és irányíthatatlanokká válunk.

    Kedvelés

    • Sajnos a sasaeng zaklatók nem igazán gondolnak bele az adott idol helyzetébe. Szomorú, hogy manapság a híresség (nem csak Koreában) nem mehet nyugodt lélekkel utcára, mert bármikor letámadhatják, mintha csak az utolsó darab hús lenne, amire minden nénike pályázik. Elszomorító, hogy ennyire elkorcsosult a társadalmunk. Nem véletlen, hogy annyi az öngyilkos és a mentális beteg az idolok között. Nem hiába, kegyetlen ez a pop szakma. 😦

      Kedvelés

  5. Szia!
    Nagyon jó cikk!
    Csak annyit tudik erre monsani, hogy amíg szegény idolok tárgyként és nem emberként vannak számontartva (a cégek által is) addig nem lehet a beteg embereket megállítani…tudatosítani kéne minden rajongóban, hogy az idol is ember….

    Kedvelés

    • Szia!
      Köszönöm szépen. ^^
      Sajnos az ilyen “fanok” sosem fogják megérteni a személyes tér és a magánélet fogalmát. Az ő szemük előtt csak az imádott “tárgy” lebeg, mint valami bálvány.

      Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s