Bakti Viktor: Integrálva | újabb sci-fi gyöngyszem thrillerrel vegyítve

Üdv-üdv!

Azt hiszem, nem túlzás kijelenteni, hogy Bakti Viktor egy zseniális író. Én meg lettem véve kilóra az Integrálva által minden tekintetben. A sci-fi, mint már többször is említettem itt a blogon, a szívcuccom egyik csücske, akárcsak a thriller, úgyhogy a borítón, amint észrevettem a feliratot, hogy: “Thrillerbe oltott csavaros sci-fi”, akkor úgy felkaptam a fejem, hogy na, ez vagyok ritka rossz, vagy zseniális lesz. Szerencsére utóbbira került sor, bár a zsenialitás mellé csipetnyi betegség is társult és nem csak a szó szerinti, hanem az átvitt értelmében is. Alapvetően jobban kedvelem azokat a sci-fi alkotásokat, amik az űrben játszódnak, vannak benne különböző fajok, de emellett a robotika, a mesterséges intelligencia és a heckerek világa is bejön, pláne, hogy annyi minden más mellett a programozás is régóta érdekel. Nem klasszikus sci-fi, de nekem kifejezetten tetszett ez a nem is olyan távoli jövő, amiben még rációt is láttam. Igen, fenntartom az állításom: Bakti Viktor egy kibaszott zseni. Elnézést a vulgáris kifejezésért, de valahogy muszáj volt nyomatékosítanom.

covers_467451

Fülszöveg:

Lépj ​a jövő útjára! 
2066 – Philadelphia. 
Themisz, a titokzatos szuperszámítógép mindent lát, még a jövőt is. Kiszámítja, hogyan boldogulhat legjobban az emberiség. 
Digitális jósok súgják meg a jövőt, ám az egyikük meghal, miközben Jarrednek, a zsoldosnak egy döbbenetes üzenetet mutat. 
Vajon rendszerhiba vagy valóban a jövőt fedi fel? 
Az események láncreakcióként követik egymást. 
Rejtélyes szervezet lendül mozgásba, hogy a virtuális térbe börtönözött, testetlen hacker segítségével megfejtse a Themisz titkait. A meghasonlott zsoldos döntésre kényszerül véres állandóság és küzdelmes változás között. Yolanda, a reflektorokhoz szokott riporternő szembesül a kíméletlen valósággal. Vajon él a csábító ajánlattal? Engedi, hogy maga a jövő költözzön be saját húsába és csontjába? Victor, a cég vezérigazgatója is nyomozásba kezd, hogy olyan sötét titkot fedjen fel, amitől még őt is óvják. 
Mi valójában a rejtélyes Themisz? 
Harc kezdődik a valóságban és a kibertérben egyaránt. 
Már nem csak Themisz a tét, hanem a szabadság. 
Vajon a test vagy az elme szabadsága fontosabb?

A borító valami eszméletlen figyelem felkeltő és hihetetlen igényes. Első látásra szerelem volt. Kimondottan tetszik, hogy ilyen filmplakát szerű az egész, a cím is jól van elhelyezve, jó a betűtípus, lényegében minden stimmel rajta. Maga a könyv szerkesztettsége is okés, olyan hiba nem volt benne, ami kilökött volna az olvasási élményből, a vesszőket meg sose néztem, úgyhogy igényesség szempontjából kiváló a könyv. A legjobban a szerkesztésben a betűtípusok váltakozása tetszett, jól elkülöníthetővé tette az üzeneteket és hasonlókat. Jópofa megoldás.

Akkor beszéljünk ténylegesen a könyvről. Mostanában sok olyan könyvet olvasok, amit imádok. Ezt is beállíthatjuk a sorba, mivel már az elejétől kezdve rajongtam a történetért. Nagyon sok szálon fut a történet, ráadásul két idősíkon, ami aztán tényleg megnehezíti az olvasó dolgát, pláne, ha olyanok vagytok, mint én. Azaz nem olvassátok el az adott fejezet címét. Itt rákényszerültem, mert egy idő után ugyan hiába jöttem ár magamtól is, hogy mégis kinek a fejezet következik, az elején elolvastam szépen a neveket és az évszámot is. Érdekes volt, hogy ennyi szálon futott a történet, és ez még csak hagyján, az igazi bonyodalom az, hogy minden szálnak lényegében külön főszereplője van és hiába függenek össze a szálak, hiába vannak közös pontok, hiába torkollik az egész egy közös végkifejlettbe, azért vannak minden történetszálnak sajátosságai. Feltételezem, hogy íróként nem volt túl könnyű észben tartani, hogy akkor most ennek itt végződött a fejezete, annak meg ott. Mindenesetre érdekes volt ez a fajta felosztás, de nekem tetszett. Gondolhatnánk, hogy áh, ha ennyi a szereplő, akkor biztos nem ismerjük meg őket kellőképp! Dobjunk félre minden logikát, mivel az összes szereplő olyan komplex, olyan érdekes és olyan lehengerlő, hogy lazán úgy tűnik, mintha ő egyedüli főszereplő lenne. És akkor még nem is említettem, hogy a háttérben a szálakat mozgató mellékszereplőknek is milyen durván jól ki  van dolgozva a jelleme.

Ha már itt említettem a csodálatos szereplőgárdát, akkor illene részletesebben is írnom róluk. Kedvenceim egyértelműen Victor, Hector és Delphoi voltak. Ennyi kedvencem talán még egy könyvben sem volt, úgyhogy erőteljesen meg is lepődtem, amikor rádöbbentem, hogy jé, ezt is szeretem, meg ezt is, mi a fene?! Kezdeném Delphoi-jal, aki talán a három közül is a leginkább szimpatikus személyiség volt. Érdekes volt végigkövetni a hányattatott sorsú lány életét, ahogy újra és újra elkövette ugyanazokat a naiv hibákat, mígnem ez lett a veszte. Az ő történetszála még kisgyerekkorában kezdődik, ami különösen tetszett, hiszen így az egész életútját végigkövethetjük egészen a jelenig, így még inkább összetett lesz a személyisége, mivel a múltját is ismerjük, olvashattuk, hogy hogyan vállt azzá, aki. Hector egy hacker, – mint valami mese főhőse… – aki eleinte nekem tipikus rosszfiúnak tűnt, aztán ahogy egyre inkább megismertük a valóját, úgy jöttem rá, hogy nem rossz ember, sőt! Victor pedig egy vállalat legfőbb fejese. Nagyon imádtam őket, főleg azért, mert valami hihetetlen, hogy milyen precizitással lettek megalkotva. Minden apró részletre figyelve lett, mesterien kidolgozottak. Emelem kalapom.

A történet már az elején durván nyit. Nem fogjátok kitalálni, mi az első jelenet! Megsütnek egy jóst! Jó, ne kannibalizmusra gondoljatok, a jós fejébe vezetett kábelek ölik meg a palit. Innentől kezdve természetesen nem volt megállás, faltam a sorokat és az oldalakat. A cselekmény alapja a fülszövegben teljes egészében le van írva, úgyhogy annál többet én most nem mondok, mivel az már spoileres lenne. Tehát, a jós megsütésével elkezdődött egy lavina, ami néha kicsit belassult, de alapvető jellemzője volt, hogy folyamatosan tört előre megállíthatatlanul. A sztori volt ez a lavina. Végig pörgött, az izgalom minden pillanatban a tetőfokára hágott, ugyan az utolsó 60 oldal volt a legizgalmasabb, mondhatni az volt a tetőpont, de az eleje és a közepe sem volt kismiska. A történet roppant eredeti, rengeteg olyan elem volt benne, ami számomra új volt, de tetszett. Az androidokat én egy cseppet hiányoltam, ha már egy ennyire automatizált világban vagyunk, de a végére kárpótolva lettem, még ha csak pár sor erejéig is. Ha már itt a véget emlegetem, akkor írok róla. A lezárása a könyvnek elképesztő. Úgy befejezetlen, hogy le van zárva. Nem tudom, hogy tervez-e további köteteket a szerző, de én remélem, hogy nem, mivel nekem ez a történet így kerek és tökéletes. Bár, az nem lenne ellenemre, ha a világ maradna, csak a szereplők és az alapkoncepció változna. Visszakanyarodva, a könyv vége megrázó, beteg és szép volt egyszerre. Némely szál tragédiával, némely szerelemmel végződött. Bezony, még szerelem is van ebben a regényben, ami meglepő módon nem idegesített, sőt, aranyosnak és oda illőnek találtam. Bevallom, egy kicsit ódzkodtam, mivel a helyszín az Amerika volt, amit kicsit elcsépeltnek éreztem, de meglepő módon jól működött ebben a világban a regény, pláne, hogy azok a bizonyos országhatárok eléggé át lettek alakítva, volt egy kisebb, idézem: “amerikai trianon”.

Én annak a híve vagyok, hogy egy jó stílus még a legrosszabb könyvet is feldobja valamelyest és ugyanez fordítva is igaz. Itt szerencsére csupán az állt fent, hogy Bakti Viktor stílusa új magasságokba emelte a könyv színvonalát. Hihetetlen, ahogy ez a pali ír. Talán nem túlzás kijelentenem, hogy az utóbbi időben ő volt az egyik legjobb szerző, akitől olvastam. A könyv nemzetközi piacon is lazán megállná a helyét. Engem teljesen magával ragadott az egész, hála a stílusnak, ami néhol komor, néhol komoly, egyes helyeken pedig érzelmes volt. Az érzelmesség egyébként pont jól lett adagolva, ahol kellett, ott megvolt benne az az érzelmi többlet, de ahol nem volt idő érzelgősségre, oda nem lett felesleges betolva. Zseniális. Csak ezt tudom ismételgetni. Bakti Viktor, ha tud valamit, akkor az határozottan az írás.

Összegezve? Remek könyv, remek szereplők, remek történet. Minden megvan benne, ahhoz, hogy imádni tudjam, imádtam is. Szerintem a fentiekben már mindent leírtam. Minek ragozni? Jó és kész. A sci-fi kedvelőinek erőteljesen ajánlott olvasmány, többet nem tudok mondani.

Én Fancsali voltam, és vagyok is, lájkoljatok facebookon, iratkozzatok fel a blogra és a többi közhely. Legyetek rosszak, vagy jók, ahogy akarjátok, de olvasnel ne felejtsetek!

 

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s