Orson Scott Hard: Végjáték | oh yess, űropera

Üdv-üdv!

A sci-fi filmek és regények régóta a szívem egyik csücskét képezik, úgyhogy mindig öröm, ha egy zseniális művel találkozhatok ebben a zsánerben. A Végjátékkal először filmen találkoztam. Már ott is egészen megfogott az alapszituáció, de annyira nem ragadott meg, hogy kedvencnek tituláljam. Aztán megtudtam, hogy van neki regény változata, amit természetesen azonnal el is olvastam. Nos, a regény után átértékeltem a filmet is. Arra a következtetésre jutottam, hogy a könyv végtelenül kreatív és zseniális. A film pedig csak a könyv a sikerét lovagolta meg. A sci-fin belül hivatalosan egyébként a Végjátékot űroperaként tartják számon, ami annyit tesz, hogy az egész könyv monumentális, azaz telis-tele van sorsdöntő, drámai jelenetekkel, valamint a technológiai fejlettség is igen magas szinten van.

covers_28591

Író: Orson Scott Card Kiadó: Móra Kiadás éve: 1991 Oldalszám: 366 oldal

Fülszöveg:

A Föld újra támadás alatt áll. Egy földönkívüli faj a végső csatára készülődik. Az emberiség túléléséhez egy katonai géniuszra van szükség, aki talán legyőzheti az idegeneket. 
De ki lesz az? 
Ender Wiggin. Zseni. Könyörtelen. Ravasz. A taktika és a stratégia mestere. És gyermek. 
A Nemzetközi Flotta besorozza katonai kiképzésre, s amint Ender belép új otthonának, a Hadiskolának a kapuin, gyermekkora azonnal véget ér. Az újoncok közül kiemelkedve Ender bebizonyítja, hogy géniusz a géniuszok között. A harci szimulációk koronázatlan királyává válik. De vajon meddig bírja a magányt és a rá nehezedő nyomást? A szimulációkban sikereket ért el, de hogyan fog majd bizonyítani az igazi csatamezőn? Elvégre, a Hadiskola csak játék. 
Vagy mégsem?

A borító olyan ehh kategóriás. Tényleg nagyon szeretem a régi borítókat, mert igazán hangulatosak tudnak lenni, de ez a csecsemőarcú Star Trek kisgyerek meg az űrhajói valahogy nem jönnek be. A megjelenő szereplő szerintem túlzottan el lett nagyolva, az űrhajós, feltételezem csatajelenet meg holt felesleges, mert ennek csak a könyv legvégén van szerepe. Egészen addig tök jól elvannak a kölkök az akadémián. A régi generációs borító nálam megbukott, de az új, filmes kiadás sem szebb, sőt. Hát nem tudom. Azok az átsuhanó űrhajók inkább emlékeztetnek egy lángoló spermára, mint tényleges űrhajóra. Még szerencse, hogy ezek a csodálatos külsők nem tükrözik a történetet. Erre tényleg igaz, hogy ne a borító alapján ítélj. Mivel ha a külsejét tekintjük a regénynek, akkor blehh kategória, viszont, amikor már olvastad, akkor szépen átkerül az aztabetyárosmindenithogyezmilyenegyótejóságosaww kategóriába.

Igen, a könyv nekem abszolút kedvencem lett, úgyhogy amikor rájöttem, hogy van folytatása, azonnal utánuk is néztem. Kicsit csalódottsággal töltött el, hogy az utolsó részeket eléggé lehúzták, de azért majd valamikor elolvasom, hiába lezárt szerintem így is a történet. No, ha már így szóba jött a történet, akkor egy pár szót írok róla. Az alapszituáció szerint van egy másik, idegen faj, a hangyok, melyek háborút vívtak az emberekkel. Végül az emberek nyertek, de még így is felborult a világ rendje, az emberk konkrétan paranoiásak lettek, várják a következő hangy támadást. Éppen ezért fel akarnak készülni. Az űrben, egy katonai iskolában képzik ki a fiatal gyerekeket parancsnoknak, katonának, harcosnak, gyilkosnak. Elég  brutális körülmények között “nevelkednek” az ifjak. Főszereplőnk, Ender egy különlegesen okos kiskrapek, akit szépen el is visznek ebbe a katonai iskolába. Az ő “életútját” követhetjük végig, ahogy rémült kisfiúból egy kemény parancsnok lesz.

Ender főszereplőnek eleinte nekem klisés választásnak tűnt, hiszen ő volt a gyenge, törékeny kisfiú, akinek amúgy korát meghazudtoló intelligencia és stratégiai képesség van a bortokában. Érdekes, kissé klisés, de az író a lehető legtöbbet hozta ki ebből a karakterből a lehető legjobban. Bevallom őszintén, hogy nem vagyok oda a gyerek szereplőkért, Ender sem volt eleinte a kedvencem, de az első húsz oldal után már szimpatizáltam vele. Mivel még gyerek, a jelleme alakulóban van, ezt az író szerintem egész jól be is mutatta. És hiába a kiemelkedően magas intelligencia, mégiscsak egy gyerekről beszélünk, tehát ez a viselkedésében is meg kellett, hogy nyilvánuljon. Meg is jelent, egyáltalán nem volt olyan érzésem, hogy valójában egy kora negyvenes, liliputi emberről szól a könyv. Egyébként a könyv eredeti címe az volt, hogy Ender’s Game, ami szerintem egy jó kis szójáték, a magyar fordítás pedig valami eszméletlen pocsék. A Végjáték… hát… nem a legjobb cím, de oké, eltűröm, mert amúgy meg a sztori jó, szerkesztési hiba nem nagyon van.

A mellékszereplők is kifejezetten érdekesek és életszerűek, nagy részük még egész egyedinek is mondható. Például Ender bátyja, Peter, aki egy szemét és folyton azzal fenyegeti a testvéreit, hogy megöli őket, de valójában egész kedves és természetesen az IQ-ja is magas. Nekem ő az egyik személyes kedvencem volt, főleg a következő jelenet után (picit spoileres lehet): Ender és Peter látszólag gyűlölik egymást, ám van egy jelenet, amikor Peter felkel. Ender úgy tesz, mintha aludna, de valójában fent van és attól retteg, hogy bátyja majd most fogja megölni, Peter viszont csak odahajol hozzá és azt suttogja neki, hogy szereti. Nagyon szép jelenet volt, már csak attól kirázott a hideg, hogy leírtam.

A regény szerintem egy tökéletes példa arra, hogy megmutassa, milyen ostoba és kegyetlen az emberi faj. Egyrészt gyerekeket küldeni, hogy megvívjanak egy olyan háborút, amit valójában csak az emberek akarnak, undorító dolog. Másrészt kiirtani egy fajt, mert egyszer valamilyen oknál fogva háborúba keveredtünk velük… őszintén, elgondolkoztam és elszégyelltem magam, mert sanszos, hogy egy ilyen helyzetben valóban hasonló döntésre jutottak volna az államfők. Azt hiszem, hogy egy könyv kapcsán már említettem, hogy mennyire gusztustalannak tartom, amikor gyerekeket küldenek háborúba. Nos, ebben a regényben nem elég, hogy elküldték őket, hogy “mentsék meg az emberiséget”, hanem még a gyerekkorukat is elvették azzal, hogy hat évesen elszakították őket a családjuktól, ki az űrbe, hogy na, itt majd jól megtanultok harcolni. Fantasztikus. Felnőtt korukra pedig kiégett, agymosott emberek lesznek, akik gyilkolni vágynak. A katonai iskolába kvázi kiölték belőlük a könyörületet, a kedvességet, mindent, ami egy embert emberré tesz. A regény nem csak egy erős társadalombírálatot tud felmutatni, igenis megjelennek benne értékes dolgok, amit a szerző is hangsúlyoz. Például a barátság, a testvéri szeretet fontossága, de Ender példájából tanulva a regény ösztönzőleg is hathat, hogy még a legrosszabb körülmények között sem szabad feladni, mindig, mindenre van valamilyen megoldás.

A szerző stílusa az, ami számomra igazán emlékezetessé tette a művet. Nemcsak nagyon szemléletesen és pontosan, hanem izgalmasan is ír Oson Scott. A hangulatot tökéletesen meg tudja teremteni, az érzelmekre is könnyedén hat a sorok által, úgyhogy még ha kissé el is laposodna a történet, a szerzői stílus megmenti az olvasót az unalomtól. A történetet és a karaktereket Hard kivételesen valószírűvé tudta varázsolni, s ennek köszönhetően tökéletesen bele tudtam magam élni én is a történetbe. Egyetlen kicsike kis problémám, hogy a világ annyira azért nem lett kidolgozva. Ugyan nem olyan hangsúlyos, a legnagyobb szerepe itt tényleg a történetnek és Ender karakterének van, de azért én ezt egy kicsikét hiányoltam. Szívesen megtudtam volna többet a hangyokról. De majd talán a következő kötetekben! (Bizakodó vagyok.) A történet végét a filmnek “hála” ismertem ugyan, de még így is lehengerlő volt, izgatottan olvastam az utolsó sorig.

Összefoglalva: a Végjáték egy remek sci-fi, amit a sci-fi kedvelőknek tudnék inkább ajánlani, mivel modern technológia és idegen fajok is megjelennek benne, amihez viszont nem mindenkinek fűlik a foga. Nagyon szerettem ezt a könyvet, kedvencem is lett, mivel amellett, hogy izgalmas és fordulatos (annak ellenére is élveztem, hogy már korábban láttam a filmet, tehát ismertem a cselekményt), még tanító jellege is van, valamint némileg kritizálja is a társadalmat. (Most nézem csak, milyen kevés sci-fis téma van a blogon… be kellene erősítenem ilyen téren, hisz mégiscsak egy kedvencemről van szó!)

Ti hogyan álltok a sci-fi művekkel? Szeretitek őket? Van kedvencetek?

Én Fancsali voltam, és vagyok is, lájkoljatok facebookon, iratkozzatok fel a blogra és a többi közhely. Legyetek rosszak, vagy jók, ahogy akarjátok, de olvasni el ne felejtsetek!

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s