Animenéző: Wolf’s children | cseppet sem akarok bőgni…

Üdv-üdv!

Életem egyik, ha nem a legszebb animéjén vagyok túl. Még most is küszködöm a könnyekkel, pedig direkt vártam egy hetet a kritika írásával, hátha könnyebb lesz. Nem lett az. Ülök és bőgök, mert azt hiszem, megérintett ez az animefilm. Úgy álltam hozzá a nézéséhez, hogy bizonyára ez is csak valami agyonhypeolt vacak, ami cseppet sem ér annyit, mint amilyennek be van állítva. Sajnálom, hogy ilyen trágárul fogalmazok, de KURVA NAGYOT tévedtem. Szégyen, nem szégyen, az első öt percben már a sírás fojtogatott. Végül aztán elsírtam magam és az utolsó képkockáig könnyeztem. Még a vidám jeleneteken is. Az alapvetően gyászos hangulatra még a feszültségkeltő, szomorú zene úgy rájátszott, hogy tényleg ember legyen a talpán, aki egy kicsit sem könnyezik be. Csak néztem a filmet és teljesen elbűvölt. Aranyos, fájdalmas, gyötrő, vidám, vicces és szomorú volt egyszerre. De nem úgy, hogy ezek váltogatták egymást, nem. Az összes hangulat egyszerre volt jelen. Ugyan voltak jelenetek, ahol természetesen megvolt az uralkodó érzelem, de rengeteg olyan is volt, hogy egyszerre sírtam az örömtől, a bánattól és a nevetéstől. Nem tudom, hogyan tudták a készítők ezt a hatást elérni, de ez utánozhatatlan, egyedi és megismételhetetlen. Olyan szinten érintette meg azt a semmi kis lelkemet, hogy azt nem tudom szavakba önteni. Nagyon imádtam, hogy nem toltak semmit az arcunkba, nem volt túlerőltetve a szomorúság, mint mondjuk egy amerikai drámában. Minden finom és légies volt. Semmit nem erőszakoltak le az ember torkán, a zene nem nyomta el, inkább csak halkan kiegészítette a hangulatot.

Miért mindig a farkasok a rosszak? /Ame

A történetért teljesen oda voltam. Az volt az, ami már csak hallomás alapján is megfogott. Egy anyuka, aki két ookamit nevel. Hihetetlen aranyosan hangzik, ez az egy mondat annyi humorforrást rejt magában, mint máshol egy egész fejezet. És a legtöbb ilyesfajta humor jól ki is lett használva a műben, nem lett túlnyomatva, épp a kellő helyen, a kellő mennyiség volt belerakva. Talán a kedvencem az volt, amikor a farkaslány hisztizés közben ténylegesen farkassá változott. Imádnivalóak voltak a gyerekek, bár teljes ellentétei voltak egymásnak, aztán ahogy a történet haladt előre, mind a ketten megváltoztak. Különösen tetszett, hogy az eleje nem volt olyan bő lére eresztve, talán 15-20 perc lehetett a felvezető, aztán… jött a tragédia, ami egyébként megint csak nem lett túlnyomatva. Nem volt gyászos temetés, se órákig tartó sírás, bár még így is megrendítő volt, pedig számítottam rá, sőt, tudat alatt már tudtam. Mégis az eső, a zene és a látvány együtt engem letaglózott, pedig annyira mélyen meg sem ismerhettük a karakter jellememét. Az anyuka alapvetően ugye egy erős jellem, mégis látni, hogy sír, fájdalmas volt, még ha csupán egy rajzolt karakterről is van szó. Ő az a karakter, aki szerintem tökéletes példakép lehetne, számomra legalábbis azzá vált. Egy állhatatos nő, aki küzd a gyermekeiért, történjék bármi, vagy legyen bármilyen nehéz a feladat. A gyerekekkel ráadásul vagy tízszer nehezebb, mint az átlagos kölykökkel, hiszen félig farkasok. Félig farkasként kell őket nevelni.

6135f0dca1de99b26dc3374a7d60bdd9

A két gyerek közül a kislány a bátrabb, ő inkább farkas. A kisfiú félős, kicsit ügyetlen, érzékenyebb és törékenyebb, ám ahogy idősödnek úgy lesznek teljesen mások, mint gyerekként. A lány iskolába akar járni, de meg kell tanulnia “viselkedni”. A többi lány nem játszik bogarakkal, ezért neki sem szabad. Neki is lányos ruhákat kell hordani, lányként kell viselkednie, “emberré kell válnia”. Nehéz neki, hiszen nem engedheti ki a farkast, nem lepleződhet le, történjék bármi. A fiú neki teljes ellentéte. Őt is beíratják ugyan az iskolába, de egyre többet lóg el, inkább az erdőben tölti az idejét. Kezd valódi farkas lenni, kezdi megtalálni a helyét a világban. Mindeközben édesanyjuk keményen küzd, hogy eltartsa őket. Megszenved azzal, hogy megtanuljon kertészkedni a zord vidéken, ahová azért költöztek, hogy a gyerekek szabadabbak lehessenek. Ez is egy nagyon szép momentuma volt az animének, mert oda költöztek, ahová az apuka is vágyott. Az anyuka egyszerűen annyira édes volt, hogy időt és energiát nem spórolva próbált a gyerekeinek mindent megadni, keményen dolgozott a földel, a házzal, mindennel. Ha már föld. A falusiak is aranyosak és segítőkészek voltak, hiszen kezdetben ugyan kételkedtek benne, hogy a kis csalás sokáig marad, de végül segítettek, amiben tudtak.

wolf-children-flowers-e1437371544938

A grafika kicsit talán egyszerű volt, de nekem tetszett, főleg HD-ben. Nem mai rajzolása van, az biztos, de szép, igényes, a mozgások sem CGI-jal vannak megkreálva, nagyon természetes, könnyed az egész. A karakterek dizájnja is nagyon tetszett, de ami nálam vitte a prímet, az a hátterek rajzolása volt. Mindent nagyon részletesen kidolgozva alkottak mag, tényleg bámulatosan szép volt és elképesztően részletes. Ilyet animében eddig talán még nem is láttam, hogy ilyen nagy gondod fordítsanak a háttérre. Jó, a Touken Ranbu-ban még ennél is kifinomultabb rajzolás van, de az meg már 2017-es anime, szóval van köztük pár éve, ami pedig így efelé billenti a mérleget, hiszen már “akkor” meg tudták ilyen mesterien rajzolni, úgyhogy le a kalappal. Valóban tehetséges emberek dolgoztak rajta, és ez nem csak a történeten, hanem a grafika kidolgozottságán is megmutatkozik. A vizuális elemek mellett, mint már említettem, gyönyörű volt a zene is. Nem lett erőltetett, pedig tényleg megszólalt a szomorú jeleneteknél is az a szívfacsaró dallam, mégsem csak ettől támadt kedve bőgni az embernek. Az összes zeneszám tökéletesen illeszkedett a műhöz, nem ütött el tőle, mindig illett az aktuális hangulathoz és jelenethez. Meglepően sok zenei betét volt benne, de nem bántam, mert szépen és bravúrosan meg lett oldva.

A végkifejlet engem elborzasztott, mégis imádtam és oda meg vissza voltam tőle. Az anya nem önmaga érdekeit nézte, azt, hogy ő mit szeretne, hanem a fiára gondolt. A fiútól kicsit önzésnek éreztem azt, amit tett, de meg tudom érteni, hiszen ő ezt az utat választotta, nem ok nélkül. Nővére egy teljesen más irányba, inkább emberi vonalon élt tovább. Gyönyörű vége lett. Jobb nem is lehetett volna.

wolfschildren

A mű olyan értékeket képvisel, melyek fontosak, a világban. Ilyen az önelfogadás, a tolerancia, a család, a szeretet. És mindezeket egyáltalán nem üvölti, nem tuszkolja le a néző torkán, hanem árnyaltan, kicsit burkoltan közli őket, aki meg akarja érteni, az megérti, aki nem, az nem. Nekem ez egy hihetetlenül nagy kedvenc lett, mert ötvözi a drámát, amit imádok és a fantasyt, amiért szintén bolondulok, a farkasokat is végtelenül szeretem, valamint üzenete is van, nem csak lóg a levegőben. Nagyon sajnálom, hogy sokakhoz nem fog eljutni ez az alkotás, mondván, hogy csak mese. Igen, animék között is vannak mesék, de ez pont nem abba a kategóriába esik. Sokkalta inkább szól felnőtteknek, mint gyerekeknek, mert egy gyerek ezt nem igazán tudja felfogni, de talán még a kicsikkel is érdemes lehet megnézetni, hiszen van benne számukra is tanulság, de még mindig tartom magam ahhoz, hogy ez felnőtteknek készült, mert valóban feszegeti azokat a komoly témákat és nem csak megemlíti azokat. Halál, fájdalom és egy cseppnyi gyász is van benne, amit egy kisgyerek kétlem, hogy megfelelően tudna kezelni.

Azt hiszem, ez nekem egy örök kedvenc marad, biztos, hogy még jó párszor újra fogom nézni, amint kihevertem és végre túl leszek a még mindig tartó sokkon. Igen. Sokkolt a mű. Teljesen. Fogta a kicsi szívemet, elhitette velem, hogy minden tök jó lesz, aztán nekiesett egy körömvágó ollóval, hogy apró cafatokra darabolja, de nem elégedtek meg ennyivel a készítők. Úgy gondolták, hogy még sajtreszelővel le is reszelik, hogy még nehezebb legyen összekapirgálnom magam. A padlóra kerültem, mert fájdalmasan valóságosnak hatott az anime, még úgy is, hogy ookamik voltak benne a főszereplők. Még úgy is, hogy tisztában vagyok vele, ez az egész csak egy fikció. Valóságosnak éltem meg, miközben néztem.

Mindenkinek ajánlom, nemtől és érdeklődési körtől függetlenül, mert szerintem ez kihagyhatatlan, sőt, egyenesen kötelező. Nem feltétlen a legboldogabb pillanatunkban kell megnézni, de egyszer muszáj, hiszem egy valódi élmény. Különleges a hangulata, a története egyáltalán nem mindennapi, keveri a drámát és a fantasyt, van üzenete, egyáltalán nem felszínes, részletesen kidolgozott, a grafikája ámulatba ejtő, a zenéje meg üt. Egy csodálatos anime az anyaságról, önmagunk és utunk kereséséről, a veszteségek feldolgozásáról, az újrakezdésről, a küzdésről. Kell többet mondanom? Nem hiszem. Tedd szépen várólistára és nézd meg a közeljövőben!

Én Fancsali voltam, és vagyok is, lájkoljatok facebookon, iratkozzatok fel a blogra és a többi közhely. Legyetek rosszak, vagy jók, ahogy akarjátok, de olvasni el ne felejtsetek!

Reklámok

Animenéző: Wolf’s children | cseppet sem akarok bőgni…” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Régebben már felkeltette az éredeklődésemet a történet, de a végén mégsem néztem meg. Viszont most újra megjött a kedvem hozzá!
    Most találtam az oldalt, de nagyon sok érdekes bejegyzést láttam. Gratulálok az oldalhoz! 🙂

    Kedvelik 1 személy

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s