Dan Wells: Már nincs vesztenivalód | mily öröm, mily fájdalom

Üdv-üdv földi emberek, ide települt ufronauták!

Dan Wells azt hiszem az egyik kedvenc írómmá nőtte ki magát az évek alatt. Bármennyire boldog vagyok, hogy végre megtudhattam John történetének a végét, legalább annyira frusztrál is a dolog, hiszen ez azt jelenti, hogy soha többé (nagy valószínűséggel) nem olvashatok új történetet kedvenc szociopatámról. A szerző stílusa, a beteges humora és a mindent elsöprő feszültségkeltése még mindig olyan jó, ha nem jobb, mint azt előző kötetekben. Rossz és jó a befejező kötetről írni. Egyrészt örülök, hisz mégiscsak a kedvenc szerzőmről és az egyik kedvenc művemről van szó. Másrészt rettentő nehéz pötyögni a billentyűzeten, mert ürességérzetem van. Nagyon hozzám nőtt a regény, mérvadó volt a számomra, az első rész (meg persze a többi is) hatalmas hatást gyakorolt rám. Ríttam is az utolsó 50 oldalon rendesen, mert ott tudatosult bennem igazán, hogy vége. Imádtam a lezárást, mégis csalódott voltam. Nagyon kettős érzelmek tomboltak bennem, még most is, hisz csak ma délelőtt (2016. 08. 29) fejeztem be a könyvet.

covers_448334

Szerző: Dan Wells Kiadó: Fumax Kiadás éve: 2017 Oldalszám: 244 oldal

Fülszöveg:

A nevem John Wayne Cleaver. Nem rég múltam el tizennyolc éves, és a szörnyvadászat a hobbim. Egy ideig magányosan harcoltam ellenük, később néhány kormányzati ügynök oldalán, de aztán a szörnyek megtaláltak minket. Mindenkit megöltek, úgyhogy most kénytelen vagyok egyedül folytatni.

De már nem sokáig.

Ez itt az én történetem. Annak is a vége.

A John Wayne Cleaver-sorozat utolsó, lehengerlő felvonásában Dan Wells antihőse végső leszámolásra készül a Sorvadtakkal. A Már nincs vesztenivalód a fiatal sorozatgyilkos történetének váratlan fordulatokban bővelkedő, döbbenetes lezárása.

 

 

A borítóról csak annyit, hogy hozza a megszokott színvonalat. A Fumaxnál ismét fantasztikus munkát végeztek mind a szerkesztés, mind a borító terén. Egyetlen egy aprócska picike problémám van, ha nagyon kukacoskodni akarok, és mivel ez egy kritika, fogok is kukacoskodni. A felső rész lehetett volna valamivel sötétebb, nekem egy kicsit világos, egy sötétebb árnyalattal a véleményem szerint esztétikusabb lett volna, de ez tényleg csak az én kényességem gondolja így, amúgy meg gyönyörű, illik a sorozat többi részéhez, főleg ezekhez az utolsókhoz a koponya szimbólum miatt. Az eredeti borító nekem jobban tetszik, de örülök, hogy nem vették át azt, mert nagyon kilógott volna a magyar borítók közül. Viszont, ha csak gí önmagában nézzük, akkor lélegzetelállító.

covers_423524

Az eredeti, angol kiadás borítója

Nem csak a külseje, hanem a belseje is lehengerlő ennek a kötetnek. Méltó befejezése ez a Nem vagyok sorozatgyilkos sorozatnak. A brutalitás még mindig ott van, a misztikus légkör mit sem változott, a Sorvadtak még mindig olyan félelmetes ellenfelek, mint a kezdetekkor, a krimi szál nagyon erős, elég kusza, nem könnyű megfejteni. Minden a megszokott, Dan Wells-hez hű az egész könyv, egyedül John ment át egy lenyűgöző karakterfejlődésen. Már a korábbi kötetekben is lehetett érzékelni egy lelehet finom változást, de ez az a könyv, ahol John tényleg eljut valahonnan valahova. Érezhető a változás, mely nem kis mértékű. Végre egy olyan YA-t olvashattam, ahol tényleges karakterfejlődés volt és az meg is volt indokolva. John karaktere csodálatos, mély és rétegelt. Se nem sablon, se nem egyszerű, semmiképp nem hétköznapi és átlagos. Nehéz a helyébe képzelnünk magunkat, mert mégiscsak a szociopata srácról van szó, aki démonokat öl. Mégis a szerző olyan kiválóan írja le a legapróbb részletekig a karaktert, a környezetet, a mindent, hogy én teljesen beleéltem magam a szerepébe. John szociopata, és ezt az író sem felejtette el. Hűen írta le egy beteg elme gondolatait, ami néha kicsit ijesztő is volt, mert felmerül a kérdés: hogy tud egy teljesen épelméjű ember, így írni egy elmebetegről? A válasz sajnos mindenképp az, hogy maga az író sem százas, de én ezt cseppet sem bánom, pláne, ameddig ilyen jól ír.

Életem legcsodásabb pillanata volt, amikor ráébredtem, hogy ebben a regényben biza nem szerepel Brook, életem megkeserítője. Olyan mosoly jelent meg az arcomon, amivel szerintem engem is lazán elmebetegnek nyilvánítanának a szakértők. De nem érdekel, nézzenek bolondnak, én akkor is boldog voltam. Helyette kaptunk viszont egy másik fiatal némbert, Jasmynt… Egy, jó, két fokkal jobb volt, mint Brook, de nem voltam tőle elájulva. Számomra nagyon felejthető volt, nem igazán tudtam megszeretni, bár nem is szerepelt annyit, jelentősége nem sok volt, hála a jó égnek. Félreértés ne essék, nem rosszul volt megírva, csupán számomra volt érdektelen és unszimpatikus, ennek ellenére ő is, akárcsak a korábbi kötetekben Brook, egy nagyszerű szereplő. Viszont Maryt soha, senki nem fogja tudni az én szememben überelni.

Pár régi ismerős is feltűnik, pontosabban csak egy, de őneki nagyon örültem, hisz már az előző kötetben is megkedveltem. Azt nem lövöm el, hogy pontosan ki is ő, csupán annyit mondok, hogy annak bizony sosincs jó vége, ha ő és John találkoznak… A régi arcok mellett jó pár új szereplő is megjelenik, akik meglepően erős és domináns karakterek lettek. Kiváló jellemrajzuk volt, pedig csak egy könyv állt Dan rendelkezésére, hogy bemutassa őket, de ennek a faszinak szerintem nincs lehetetlen, mert még 244 oldal alatt is olyan komplex, érdekes, különleges és meglepő szereplőket alkotott, hogy hallottam, amint az állam koppan egyet a padlón. A kedvenc újonnan érkezett szereplőm Margo lett, talán azért, mert ő a halottasház vezetője. Igen, halottasház. Visszatérünk a kezdetekhez. John újra balzsamozik, boncol, sminkel és temet. Jó volt egyet nosztalgiázni és “újraélni a régi szép időket”, amikor az én drága John-om még csak tudatlan kölyökként ölte a városkájába tévedő Sorvadtakat…

A szerző humoráért élek, halok. Lehet, hogy csak nekem vicces, mert szeretem a fekete és a morbid humort, de én jókat nevettem. Úgyhogy nem strandon kellett volna olvasni… Pedig esküszöm, hogy még vissza is fogtam magam, amennyire csak tudtam! De egyszerűen muszáj volt nevetnem. A humor mellé társul egyfajta szorongató és nyomasztó légkör, amitől kissé kellemetlen érzése lesz az embernek és még lúdbőrözik is. Ehhez jön még maga John karaktere, a feszült alapszituáció, aztán erre az író rápakol még egy adag feszültséget, egy kiskanálnyi késleltetést, és már ott tart az olvasó, hogy tövig rágja a körmét izgalmában. Én legalábbis nagyon izgultam, konkrétan az első mondattól kezdve be voltam zsongva, hogy na most mi lesz?! Mi fog történni? Ki a sorvadt? Ugye John nem hal meg?! Ez a kérdés volt számomra a legfontosabb, mert bizony én kinézem Dan Wells-ből, hogy fogja és lazán átszúrja John szívét, csak mert reggel felkelt és nem volt a boltban csokis müzli. Életem nagy tragédiája lett volna, de szerencsére nem ez történt. Olyan hihetetlen aranyos vége lett (már amennyire egy elmebeteg faszitól tellett…), hogy én lazán elbőgtem magam. Ültem a könyv fölött és zokogtam, amiért ilyen szép és megható vége lett. Egyszerűen csodálatos.

A regény Dan-hoz híven tele van csavarokkal és fordulatokkal, főleg az utolsó oldalakon, ahol már csak kapkodtam a fejem és faltam a sorokat, hogy na most mi a halál történik. Két nap alatt olvastam el a könyvet. Az első nap a regény negyedét, a második nap a háromnegyedét. Ez így volt jó. Megalapoztam a hangulatomat, aztán egyszerre letoltam a lényeget, mert nem tudtam letenni. Fél percre sem. Folyamatosan voltak az események, a fordulatok csak úgy záporoztak és tök váratlanul dobta be őket az író. Hiába krimi, hiába kéne egy lassú nyomozásnak lennie, borzasztó pörgős és eseménydús a cselekmény, ráadásul úgy, hogy mindemellett még karakterközpontú is. Esküszöm, felpörögtem tőle, annyi adrenalin van benne.

Egy csodálatos és zseniális befejezése ez életem egyik kedvenc sorozatának. Emelem kalapom az író, a szerkesztő, a lekotor, a borítótervező, és mindazok előtt, akik elősegítették ennek a regénynek a megírását. Én meg lettem véve kilóra. Ha a sorozat rajongója vagy, akkor ez a rész is tetszeni fog, ezt tudom garantálni, ha esetleg nem olvastad még a sorozatot, akkor most rögtön fuss a könyvesboltba, vagy rendeld meg neten, de olvasd el, mert eszméletlen dolgokról maradsz le. Persze, akinek nem műfaja, annak nem kell erőltetni, de ha bírod a vért, a misztikumot, szereted, ha egy regényben van krimi szál, erősek a karakterek és nem egy tipikus YA könyvre vágysz, akkor hajrá! Ezt csakis ajánlani tudom. Remek kikapcsolódást nyújt, ráadásul még intelligens is, meglepően sok filozófiai kérdés és gondolat van benne, amint még el is lehet gondolkozni. Hogy mi a Már nincs vesztenivalód? Egy regény, ami fogja a szíved, kitépi, megtapossa, feldarabolja, elégeti, aztán masnis díszdobozban visszaadja.

backtoschool-wp

Én Fancsali voltam, és vagyok is, lájkoljatok facebookon, iratkozzatok fel a blogra és a többi közhely. Legyetek rosszak, vagy jók, ahogy akarjátok, de olvasni el ne felejtsetek!

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s