Női ideálok a könyvekben 

Üdv-üdv!

A könyvekben nem csak a férfi szereplőkért vagyunk oda. Ott vannak azok a khümm… kicsit sem szarkasztikusan… khüm… csodálatos hölgyek, akik szebbé teszik az emberek napját. Olyanokat köszönhetünk nekik, minthogy már egy szál hajunk sincs, vagy teljesen elment a hangunk a sok ordibálástól, esetleg mély depresszióba estünk, mert fel akartunk gyújtani egy könyvet. Ugye mennyire hálásak lehetünk ezeknek a hölgyeknek?

A méhkirálynő

YA? Romantikus? Gimi? Persze, hogy van egy olyan lány, aki a legszebb, a legnépszerűbb, a legjobb mindenben, az összes megmozdulásáról süt az elegancia és a tökéletesség, mégis velejéig romlott és életcéljának tekinti, hogy megkeserítse a “lúzerek” életét. Igazán remek… Természetesen koránt sem olyan szépek, mint azt ők hiszik, mert bizony kiszemeltjüknek más kell (nagy eséllyel a kiközösített lúzerleány), ezért a legtöbb alkalommal hisztirohamot kapnak és örök bosszút fogadnak. Be akarják bizonyítani, hogy ők itt a janigyerekek, ezért a bálkirálynő címre hajtanak, ám amikor nem kapják meg, összeomlanak… mert miről másról szólna az életük? Ez a legfontosabb! Kit érdekel az érettségi, a továbbtanulás! Mellékes dolgok. Semmit nem ér egy kitűnő bizonyítvány, ha nem te vagy a bál szépe. Ez alapszabály. Persze, hogy klisések legyünk, a végére mindig megjavulnak és bocsánatot kérnek mindenkitől, de csak az után, hogy faszántosan meg lett alázva. Mert ez is elengedhetetlen. Ehh… a gyermeki kegyetlenség…

Nahát! Nekem szupererőm van…

… és meg kell vele mentenem a világot?! Hol lehet visszaszolgáltatni? Ezek a hölgyek teljesen átlagosak, valódi szürke egerek, akiket senki nem vesz észre (valójában persze a leggyönyörűbb teremtések, de ugye mindenki vak), nincsenek barátaik, azt hiszik magukról, hogy unalmasak és rondák. Aztán jön a pálfordulás, amikor hirtelen főhősnőnk elkezd látni dolgokat, furcsán kezd viselkedni és akkor! Akkor megjelenik a fekete hajú, kék szemű álomférfi (aki egyébiránt egy tapló paraszt) és közli, hogy világvége lesz és bizony ő a megmentő, szóval gyorsan be kéne pakolni abba a bőröndbe, mert a földönkívüliek nem nagyon szeretnének várni. Megkezdődik a kiképzés, rájön, hogy milyen rejtett ereje van, aztán egyszer még egy tükörre is rábukkan és amikor belenéz, láss csodát, rájön, hogy szép! Micsoda fordulat! Persze az álomférfi, akit már korábban említettem, ezt már rég tudja, úgyhogy amikor erre a leányzó is rájön, jöhet egy gyors menet, aztán meg mennek világot menteni. Közbe megy ám a romantika ezerrel, mert nekik erre is van idejük egy kicseszett háború közepén! Ők ilyen időmilliomosok. A történet haladtával jön egy újabb fordulat, és az addig alamuszi kiscsaj elővillantja kardfogait, és bamm! Határozott lesz! Csak így, egyik pillanatról a másikra. Hihetetlen, egyeseknek semmiért nem kell megküzdeniük. -_-

A bizonytalan… vagy mégsem?

Tipikusan a romantikus regényekben bukkannak fel újra és újra. Általában gyönyörűek, szépségül párját ritkítja, ennek ellenére ők váltig állítják, hogy ocsmányak, pedig még a vak is látja, hogy álomszépek! De nem, őnekik nincs tükrük! Persze azok a karakterek sem jobbak, akik meg istenítik magukat, olyan szépek, de azok legalább reálisak. Olyan egyszerűen ne létezik, hogy valaki annyira önbizalomhiányos legyen, hogy nem tudja megállapítani magáról, hogy bizony, ő tök csinos! Idegesítő. Idegesítő, mert a szerző minden második mondatával arra utal, hogy mennyire jó nő a főszereplő, de amikor megszólal, akkor meg csak és kizárólag arról tud beszélni, hogy ő mennyire otromba és ez a ruha nem áll jól neki, az a faszi el fogja dobni magától és… NEM! Kedves írók, ez baromi zavaró, ki lehet vele kergetni a világból. Értem én, hogy kell az a bizonyos karakterszám, de ne ilyen semmitmondó, üres “drámával” akarjátok hosszabbá tenni a könyveiteket. Kérlek szépen!

A buta liba

Általában nem ostobák, de mégis olyan lehetetlen és logikátlan döntéseket tudnak hozni, hogy igen, megérdemlik a “buta liba” jelzőt. Úgy cselekszenek, hogy az olvasó csak paslog, és egyfolytában egy kérdés lebeg a fejében: ezt most miért?! Senki nem tökéletes, és én nagyon szeretem, ha ezt egy karakter is vissza tudja adni, de amik csak hülye döntései vannak, akkor ott kezdem megkérdőjelezni a szerző épelméjűségét. Ezek a szereplők számomra teljesen érthetetlen döntéseket hoznak, természetesen még érthetetlenebb okok miatt. Nagyon zavaró, amikor az egész történet arra épül, hogy a hölgy hibázik, a többiek meg kijavítják, az összes bonyodalom ebből következik, emiatt vannak konfliktusok, stb. Nem. Nagyon nem kéne erre írni egy egész könyvet.

Számomra ők a “tökéletes” női karakterek. Elalélok, amikor csak feltűnnek egy-egy regényben, de nem épp az örömtől. Sikítófrászt tudok kapni tőlük, pláne, ha egy alapvetően jó regényt tesznek tönkre jelenlétükkel. Ti milyen női karaktertípusokat utáltok/szerettek legjobban?

Én Fancsali voltam, és vagyok is, lájkoljatok facebookon, iratkozzatok fel a blogra és a többi közhely. Legyetek rosszak, vagy jók, ahogy akarjátok, de olvasni el ne felejtsetek!

Advertisements

Női ideálok a könyvekben ” bejegyzéshez ozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s