Arthur Golden: Egy gésa emlékiratai | Japán, tea, rivalizálás

Üdv tisztelt földieim!

Japán az egyik kedvenc országom, és nem csak azért, mert szeretem az animéket. Imádom a kultúrájukat, az ételeiket, a nyelvüket, egyszerűen mindent. Nem csoda, hogy az Egy gésa emlékiratai című könyv is nagy hatást gyakorolt rám, természetesen pozitív értelemben. Már az első soroktól kezdve odáig volt a műért. Érdekes volt a téma és az írásmód is lenyűgözött.

covers_13343

Író: Arthur Golden Kiadó: Trivium Kiadás éve: 1997 Oldalszám: 432 oldal

Fülszöveg:

Elbűvölő, lélegzetelállító történet egy titokzatos világról, amely egy letűnt kultúra rejtelmeibe, egy japán gésa életébe enged bepillantani. A történet egy szegény halászfaluból elkerülő 9 éves, kék szemű kislányról szól, akit eladnak egy gésa házba. A hű önéletrajzi leírásból tanúi lehetünk élete átalakulásának, miközben beletanul a gésák szigorú művészetébe, ahol a szerelem csak illúzió, ahol a szüzesség a legmagasabb áron kel el, ahol a nő feladata, hogy szolgáljon és tudásával elbűvölje a befolyásos férfiakat. Átélhetjük a háború okozta változást, amely egy új életforma kialakítására kényszeríti a gésákat, nem hoz szabadságot csak kétségbeesést és vívódást. A hangoskönyv Pécsi Ildikó előadásában került kiadásra.

 

Ez a regény egyszerűen ámulatba ejtett. Nem rajongom túlzottan az önéletrajzi (szerű) művekért, de ez, ez teljesen elbűvölt! Nehéz nem elfogultan beszélni róla, főleg, hogy elég friss az élmény. De azt kell, hogy mondjam, ez a könyv minden pénz megér! Egyet sajnálok, hogy csak elektronikus formátumban tudtam elolvasni, viszont amint lehetőségem lesz rá, beszerzem a papír alapú kiadványt is, mert elképesztő ez a borító! Nekem tökéletesen tükrözi a könyvet. Egyszerű, de annál megkapóbb. Kimondottan jól mutat a világos, szinte fehér női arc a sötétzöld háttéren, tökéletesen kiemeli. Egyedül a modell szemével nem vagyok megelégedve. Lépten nyomon azt mondják, hogy Chijo-channak milyen gyönyörű kékes-szürkés szeme van. Ennek a hölgynek elég messze áll a szemszíne ettől. Legalábbis szerintem.

Egyetlen egy dolog volt, ami rettentő mód zavart. Az írás. Nem, nem az író stílusa nem tetszett. Az zseniális volt. Itt bizony a magyar fordítás a ludas. Hogy lehet kérem egy japán nevet úgy leírni, hogy Csijo-csan?! Az Chijo-chan. Nem CS-vel írjuk az istenért! Ha az angol neveket nem írjuk át, akkor ezt miért?! Nem ilyen ostobák az emberek. Csak képzeljétek el, ha mondjuk a John úgy lenne leírva egy könyvben, hogy: Dzson. Ugye milyen rettentő hülyén néz ki? Aki egy minimálisan is ismeri a japán nyelvet, az tudja, hogy abban nincsen sz, meg cs, a chan, nem cs-vel íródik, stb. Nekem nagyon szúrta a szememet, sokszor ki is zökkentett és kilökött a történetből.

A szereplők nagyon a szívemhez nőttek. Főleg a kis Chijo-cha (a büdös életbe sem fogom úgy írni, ahogy a könyvben van!). Egy eszes, értelmes és cserfes kislány, akiből a mű végére egy érett nő válik. Csodálatraméltó a személyisége, a bátorsága és a lelki ereje. Lenyűgöző személyiséget adott neki az író, teljes mértékig el tudtam képzelni, hogy ez a hölgy egykoron élt és lélegzett, olyan valósághűen adta vissza a szerző egy valódi ember gondolatait. És ez az utolsó mondat az összes karakterre igaz, aki ebben a regényben feltűnik. Nem tudom ép ésszel felfogni, hogy miként volt erre képes a szerző. Teljesen  úgy éreztem, mintha egy valódi önéletrajzot olvasnék.

Az idézőjeles fő gonosz kiléte valami fantasztikálisan zseniális volt. Egy féltékeny hárpiát megtenni! Fergetegesen jó volt. Humorosnak nem mondanám, mert ez a nőszemély tényleg rettentő mocsadék volt, de mégis megmosolyogtatott, annak ellenére, hogy gyűlöltem. A főhős helyében én már rég nyakon csaptam volna egy szívlapáttal, de ez csak az én szemléletem.

A gésák világát is mesteri hitelességgel adta vissza a szerző, ugyanez volt a II. világháborúval is a helyzet. Szinte tökéletes volt a regény realizmusa, ami eléggé ledöbbentett. Talán emiatt tetszett nagyon a regény, el tudtam mélyedni benne. Egy hihetetlen érdekes világot választott a mű hátteréül. A feltételezem sok kutatómunka megtérült, mert valami frenetikusan kidolgozott volt úgy amblock a világ és maguk a gésák is.

Kimondottan tetszett ez a “művésznév” választós dolog. Eddig erről én még nem is hallottam, úgyhogy örülök, hogy valami újat is tanulhattam. Mondjuk nem csak ez volt új. A gésák világát nem ismertem annyira, csak néhány kósza információval rendelkeztem, de a történet tökéletesen felvilágosított. Rengeteg új ismerettel is gazdagodtam a fantasztikus olvasási élmény mellett.

Összegezve: adott egy érdekes világ, amiben erős NŐK próbálnak túlélni. A szerzőnek a stílusa lehengerlő, teljesen magába bolondított. Cseppet sem volt elrugaszkodott a történet, mégis végigizgultam és drukkoltam a happy endért. Csak ajánlani tudom főként a történelem és a japán kultúra kedvelőinek, mivel telis-tele van újdonságokkal erről a varázslatos keleti országról. Én azt mondom, vegyétek, olvassátok és terjesszétek, mert megérdemli a mű, hogy minél több ember kezébe eljusson. Egyáltalán nem bántam meg, hogy elolvastam. Néha kicsit enciklopédia fillingje volt, néhol a történet is vontatottá vált egy kissé, de ettől volt olyan szerethető. Lényegében egy tökéletesen megkreált, fiktív önéletrajzról van szó, ami ámulatba ejtően mutatja be egy letűnt kor világát, a gésák világát.

rsz_keleti_hét_20.png

Én Fancsali voltam, és vagyok is. Kövessetek facebookon, iratkozzatok fel a blogra és a többi közhely. Legyetek jók, vagy rosszak, ahogy akarjátok, de olvasni el ne felejtsetek!

Reklámok