John Ajvide Lindqvist: Hívj be! film VS. könyv | hátborzongató, véres, misztikus

Üdv-üdv! Itt ismét a könyvantropológus.

Lindqvist regénye lenyűgözött és konkrétan eltarolt. Tény, hogy másra számítottam, de végül kellemeset csalódtam. Mikor megláttam a könyvet, azt hittem, hogy valami szellemes, paranormális a sztori, és valamiért a fülszövegből is szellem rémlett. Aztán mikor kézbe vettem a könyvet, hogy akkor elolvasom, vetettem egy pillantást a fülszövegre is. És nekem akkor esett le, hogy ennek a regénynek a főszereplője egy VÁMPÍR! Őszinte sokként ért a dolog, kissé keserű szájízzel kezdtem el evégett a regényt, de végül pozitív olvasási élményé vált.

covers_142490

Szerző: John Ajvide Lindqvist Kiadó: Könyvmolyképző Kiadás éve: 2009 Oldalszám: 590

Fülszöveg:

Kezdetben senki nem veszi észre, hogy a felfoghatatlan megjelent Blackebergben.
1981 késő ősze van, a peremvárosban a szokott módon zajlik az élet. De amikor a közelben egy tizenéves fiú lecsapolt vérű holttestére bukkannak, rituális gyilkosságról kezdenek suttogni.
Senki sem sejti, mi történik valójában. A tizenkét éves Oskar képzeletét megragadja a gyilkosság, de még jobban foglalkoztatja az új lakó. A szomszédba egy lány költözött. Összebarátkoznak. Egyre szorosabbá válik a kapcsolatuk. De a lányban van valami furcsa. Valami nagyon szokatlan. És csak éjszaka lehet találkozni vele.
Az Engedj be! egyedülálló mű: nyomorúságos svéd külvárosban játszódó rémregény. Gyerekek számára szigorúan tiltott olvasmány szerelemről, kitaszítottságról, bosszúról és vámpírokról.

Miután a fülszöveg kisebbfajta csalódást okozott, gondoltam megnézem a könyvről írt kritikákat is. Hát… elég szélsőséges a dolog. Vagy nagyon lehúzták, vagy nagyon dicsérték. Ez csak még jobban növelte benne a félszt, de nem kellett volna. Egy középkategóriás horrort vártam, erre kaptam egy okos, bravúros és kifinomult történetet megspékelve pár olyan véres leírással, hogy ahhoz képest a vágóhíd játszótérnek tűnik.

A hívj be! vámpírja nem épp alkonyatszerű, az író sokkal egyedibben, árnyaltabban dolgozza fel a vérszlipázó fajtok életét. Kifejezetten tetszett, hogy nem csak az elcsépelt motívumok szerepeltek eme kedvelt lény megalkotásában, hanem megjelentek különlegességek is. Ilyen volt az, hogy a vámpír csak akkor mehetett be valahova, ha behívták. Érdekes volt az ötlet, de azt sajnáltam, hogy nem lettem különösebben kidolgozva, egy-két jelenet erejéig kapott nagyobb figyelmet.

A szereplők nagy része érdekes és jól kidolgozott volt, mivel nem egy szemszöges regényről beszélünk. Minimum húsz különböző nézőpontból mutatja be a szerző az eseményeket, ami kezdetben néha kicsit idegesítő volt, de aztán gyorsan hozzászoktam és egész meg is kedveltem. Nem sok írónak jön össze a több szemszöges írás, ez alól szerencsére Lindqvist hatalmas kivétel. Minden szemszöget ugyanolyan érdekesen és esztétikusan írt meg, nem lehetett érezni, hogy az egyik karakternél jobb a leírás, mint a másiknál. Persze voltak főszereplők, akik elindították a cselekményeket, de lényegében nem egy szálon futott a történet. Volt egy darab fő szál és az ágazott kismillió mellékszálra. Olyan volt, mint a fa gyökérzete. Vagy egy fő, egy legfontosabb, amiből kiindul a többi. Eddig még nem találkoztam hasonló megoldással. A legtöbb író egy eseményt, egy karaktert helyez a könyve középpontjába, hát Lindqvist ez alól is kivétel. Neki lényegében egy egész városka volt a főbb szereplője. Még a legmellékebb kis senki szereplők életébe is nyerhettünk egy rövidke kis bepillantást. Talán ez is közrejátszott abban, hogy ilyen terjedelmes lett a regény, de cseppet sem bántam. Ha kétszer ilyen hosszú, akkor is éjszakába fordulóan olvastam volna.

A hangulat, ami belengi a könyvet, igazán művészi. A gyomrom konkrétan az első sortól az utolsóig görcsben volt. Olyan nyomasztó volt az egész, kissé horrorisztikus. Tökéletesen illett a szerző által megteremtett világhoz és karakterekhez. És az a stílus, amivel írt! Az valami lenyűgöző. Nem véletlenül ajánlják a regényt az idősebb korosztálynak. Vér az van rendesen, de nem csak utalások vannak róla, nem! Minden egyes gyomorforgató jelenet nyílt őszinteséggel van leírva, teljesen realisztikus a leírás, ami felettébb ijesztő tud lenni, főleg, ha késő este olvasod.

A temérdek véres jelenet mellett a szexualitás sincs véka alá rejtve. A homoszexualitástól a molesztálásig minden megjelenik a regényben, bár ez már nincs olyan durván az ember képébe nyomva, mégis helyet kap, főleg Haken karakterében. És akkor ha már nála tartunk, beszéljünk kicsit magáról a szereplőről. Kezdetben meglehetősen kedveltem az öreg fickót, aztán ahogy haladt előre a sztori, úgy vált egyre unszimpatikusabbá. És nem, nem a szexuális irányultsága tette azzá számomra. Hanem az, amit az író leművelt vele. Kisebb spoiler következik.
*Az, hogy Hakenből lényegében zombi lett, egyáltalán nem tetszett. Nem volt rossz elgondolás, nekem valahogy mégis furcsa és idegen volt. Nem illett bele a könyvbe, túlságosan elütött az addigi stílustól. Olyan érzésem támadt tőle, mintha nem is Lindqvist ötlete lett volna.* Spoiler vége.

A fülszöveg eléggé kihangsúlyozza a rituális gyilkosságokat is. Ez megint becsapott engem. Arra következtettem, hogy itt aztán lesz fanatikus sátánizmus, vérrel festett pentagrammák, de nem. Ez csak egy jól hangzó mondat volt a fülszövegben, mert valójában egyetlen egy darab gyilkosságról van szó, ami betudható rituálisnak. Kicsit csalódtam, de azt hiszem, ezt még le tudom nyelni.

A főszereplő kissrác, Oskar nagyon kis aranyos volt, bár néha kicsit abszurd volt a viselkedése. Azzal játszott, – kiemelném, hogy ez neki tényleg JÁTÉK volt! – hogy az osztálytársainak képzelt egy fát és azt kezdte el késsel “ölni”. Ezzel nem is lett volna bajom, csipázom a beteg kölköket, de amikor meg elkezd rinyálni, az nekem túl sok. Ha a fával tud nagyfiú lenni, akkor üssön már vissza! Szerencsére vissza is üt, úgyhogy pozitív szereplőnek tudtam elkönyvelni.

A másik karakter, akire nagy hangsúly lett fektetve, az Eli. Imádtam. Az összes gondolatát, minden szaván csüngtem. És az a csavar, amit az író belevitt a karakterbe, az valami lenyűgöző. Nem a vámpírságáról beszélek, az már a fülszövegből kiderül. Ennél sokkal meglepőbb és nagyobb dologról van szó, ami engem személy szerint sokként ért. Nagy bírtam a kölök beszédstílusát, hogy olyan kimért és rideg volt a kezdetben, majd kezdett valódi gyerekké formálódni. Zseniális.

Nagyon tetszettek a bárbeszédek. Pörgősek voltak, nem voltak túlnyújtva, de rövidnek és semmitmondónak sem nevezném őket. Pont a kellő mennyiség volt belőlük a leírások között. Az különösen tetszett, hogy nem volt minden egyes mondat utál leírva, hogy “mondta halkan”, “mondta idegesen” és társai. A szituációból tökéletesen le lehetett szűrni, hogy most ki hogyan mondja azt, amit.

Azon egy kicsit kiakadtam, hogy ebben a könyvben konkrétan mindenki elmebeteg. Egy-két kettyós még azt mondom normális, de amikor mindenki kapva kap azon az alkalmon, hogy gyilkolni/késsel böködni lehet, azt egy kicsit túlzásnak érzem, főleg, hogy a szereplők hatvan százaléka gyerek, vagy tinédzser. Hát mi van veletek svédek?! Ha nálatok mindenki ilyen kattant, akkor mindjárt odaköltözök! Nem lógnék ki a sorból.

Kisebb problémáktól eltekintve kimondottan tetszett a könyv. A horror/thriller műfaj szerelmeseinek mindenképp tudom ajánlani. Ha valami misztikusra vágysz, van gyomrod a vérhez és nem is kapsz sokkot egy horrortól, akkor olvasd el bátran!

Nos, a film már kevésbé tetszett. A szereplőválogatást egyenesen utáltam. Azt lenyelem, hogy Oskar, az eredetileg duci kisfiú hirtelen anorexiás lett, na de az, hogy Eli, egy ébenfekete hajú, sötét szemű lányos-fiús vámpírból csinálnak egy szőke, kék szemű hercegnőutánzatot, az nekem sok. Egyáltalán nem tetszett. Az meg még csak pláne, hogy az összes karakternek más nevet adtak, mint az író eredetileg, ráadásul Svédországból hirtelen elteleportáltunk Ú-Mexikóba. Lehet változtatni az alapművön, de azért ennyire mégsem kéne!

Utálom a gyerekszínészeket. És ezt bizony okkal teszem. Az Oskart játszó színész még egész tűrhető volt, na de aki Elit alakította, az valami katasztrófa. Minden mondatot ugyan azzal a semmilyen hangsúllyal mondott végig, ráadásul egyfolytában ugyanaz az az istenverte bamba kifejezés volt ült az arcán. A többi szereplőről nem is ejtenék szót. A könyv karaktereinek nagyjából felét kihagyták, így a történet fele is kiesett.

A könyv hangulata nagyjából átjött, de ezen kívül nem igazán tudok pozitívumot mondani. A kameraállások idegesítőek voltak. Mindig borzalmas szögből kamerázták az eseményeket. Vagy túl közel, vagy túl távol, vagy teljesen értelmetlen helyzetből. Egy szenvedés volt végignézni a filmet. Ráadásul az egyik legmegrázóbb csavart hagyták ki Eli karakterével kapcsolatban. Értem én, hogy filmben nem lehet “olyat” mutatni, na de kérem… cenzúra is létezik ám!

Ha már cenzúránál tartunk… a véres jelenetek borzasztó ócskán voltak megcsinálva. Míg a regényben oldalakon keresztül fejtegeti a hulla helyzetét, a gyilkosság menetét, addig a filmben három képkoca alatt megölnek valakit. A történetet elhagyták, a szereplőválogatás gagyi volt, de még egy gyenge ZS kategóriás horrornak sem lehetett betudni! Erre mit mondjak?! Ha érdekel a sztori, akkor térden állva könyörgöm, ne a filmet nézd meg, hanem olvasd a könyvet!

Én Fancsali voltam, és vagyok is. Kövessetek facebookon, iratkozzatok fel a blogra és a többi közhely. Legyetek jók, vagy rosszak, ahogy akarjátok, de olvasni el ne felejtsetek!

Reklámok

John Ajvide Lindqvist: Hívj be! film VS. könyv | hátborzongató, véres, misztikus” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. […] Még film is készült ebből a regényből, bár az nekem kevésbé tetszett, viszont a könyv! Ó a könyv. Hogy az milyen fantasztikusan jó volt! Kevés jó vámpíros könyv van, ez azon kevesek közé tartozik, ami nemhogy jó, hanem egyenesen kiváló. Imádtam a szerző minden egyes leírt szavát, nagyon ügyesen pakolgatta egymás után a szavakat, úgyhogy nem is okozott problémát, hogy többnyire folyószöveg volt, nem pedig párbeszédek, mivel nagyon olvasmányos volt e regény. Cseppet sem éreztem vontatottnak és unalmasnak, sőt! Pont az ellenkezőjét tapasztaltam. A cselekmény egy kicsit lassan indult be, de még ez is a könyv előnyére válik, hiszen így igazén meg tudjuk szeretni a karaktereket, akik mind-mind rettentő cukik. Nem szeretem a gyerekszereplőket, de ők kimondottan aranyosak voltak, tehát a vége nekem csak még szomorúbb volt így. A vámpírok legendáját egy érdekes oldalról közelíti meg a szerző, korábban nem találkoztam még hasonlóval. Nagyon jó volt az ötlet és jól is lett kivitelezve. Elismerésem. (bővebb kritikáért kattints IDE) […]

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s