Karine Giebel: Csak egy árnyék | ki rejtőzhet a sötétben a hátunk mögött?

Konbanwa minna-san! Itt a könyvantropológus hirdeti az igét!

Érezted már úgy, hogy valaki figyel téged? Folyton folyvást… észrevéve minden apró mozzanatot. Nem hagy nyugodni. Az agyadba férkőzik. Eluralkodik rajtad. Érezted már úgy, hogy ellened az egész világ? Hogy senki nem hallja meg a segélyt hívó szavadat? Vagy ha mégis, akkor már késő. Érezted már úgy, hogy nincs remény? Bármit teszel, ő ott lesz. Egy sötét utcasarokban megbújva néz téged. Bámul. Az elevenedbe lát. Éreztél már zsigeri félelmet?

csak_egy_arnyek.jpg

Fülszöveg:

Erősnek hitted magad. Legyőzhetetlennek.
Piedesztálod magasából azt képzelted, irányíthatod a világot.
Manipuláltál – préda leszel.
Uralkodtál – rabszolga leszel.

Normális életet élsz, sőt, inkább irigylésre méltót.
Sikerült elismerést kivívnod, megtalálnod a helyed a világban.
És akkor egy napon…
Egy napon hátrafordulsz, s meglátsz magad mögött egy árnyékot.
Attól a naptól fogva üldöz. Szakadatlanul.
Csak egy árnyék.
Nincs arca, nincs neve. Nincs megfogható indítéka.
Követ az utcán, lekapcsolja mögötted a villanyt, felbontja a postád.
Megfigyel még a legintimebb pillanataidban is.
A rendőröknek hiába szólsz: pszichiáterhez küldenek.
A barátaid furcsa szemmel néznek rád, majd eltávolodnak tőled.
Senki nem ért meg. Senki nem tud, senki nem akar segíteni neked.
Egyedül vagy.
Nem: a félelem folyton veled van.
Ahogy az árnyék is.
Ott van a hátad mögött, az életedben.
Vagy csak a fejedben…?
Mire megérted, már túl késő.

Parancsoltál? Tanulj engedelmességet.
Megvetettél? Tanulj tiszteletet.
Élni akarsz? Halj meg csendben…

Író: Karine Giebel
Cím:
Csak egy árnyék
Eredeti cím:
Juste une ombre
Kiadó:
Könyvmolyképző kiadó
Eredeti kiadó:
Pocket
Kiadási év:
2016
Eredeti kiadási év:
2013
Oldalszám:
600 oldal

 

Értékelés: 5/5* – 2016-ban talán az egyik kedvencem volt. Megrázott és kellőképp sokkolt is. Csodálatos stílusa van. Teljesen átéreztem a szorongást, a félelmet, azt a jeges rettegést, amit a főszereplő érezhetett. Ahogy az X-faktor zsűrije mondaná, nagyon átjött.

Karakterek: 5/5* – Nem sablonkarakterekről van szó. Ők nem jók és nem is rosszak, csupán emberek. A főszereplő egy kiállhatatlan és törtető nő, aki bárkin képes átgázolni a céljai eléréséért.

Borító: 5/4 – Szép, bár nekem annyira nem nyerte el a tetszésemet. Inkább egy krimi film plakátjának tudnám elképzelni, de határozottan nem rossz.

Szerettem volna, hogy a regény boldogan érjen véget. Kijárt volna a karaktereknek egy boldog élet. De azt is akartam, hogy tragikus vég legyen. Mert ez illett a könyvhöz. Ennek kellett történnie. Ha happy endel zárul a mű, akkor csalódottan teszem, nem fájt volna ennyire a kicsi lélekcuccom, de elkerülhetetlen volt ez a katasztrófa.

Csekély 600 oldal az egész könyv. Soknak hangzik, de olyan, mintha 200 oldal lenne. Az ember olvassa és olvassa és soha nem elég neki, csak még többet és többet akar. Olyan lehengerlő stílusban ír Giebel kisasszony, hogy arra nem találok szavakat. Ha csak rá gondolok, lúdbőrözik a hátam. Sok a rövid, tőmondat, de ez csak még inkább fokozza a feszültséget.

Sok szemszögből íródott a regény. Ez az elején engem kifejezetten idegesített, de aztán sikerült felvennem a fonalat. A kedvenceim természetesen az őrült szemszögéből íródott fejezetek voltak, de azért a zsaru és az áldozat sem volt rossz főszereplő alany. Giebel nagyon jó alapanyaggal dolgozott és sikerült neki a lehető legtöbbet kihoznia ebből. Egy nagyon elcsépelt témát pécézett ki magának. Rengeteg ilyen tévésorozat, film és könyv van, de ez a mű valami új, valami más. Van pár bevált thriller motívum amit itt is fel vélhetünk fedezni, de z legyen a legkevesebb. Nagyrészt egy eredeti és meglehetősen egyedi műről beszélünk.

A zaklató, azaz az árnyék kiléte sokáig titok marad. Én alapvetően gyorsan ki tudom következtetni, hogy ki a bűnös és mik voltak az indítékai. Itt csak sejtéseim voltak, amik ugyan beigazolódtak, de csak megérzés volt. Ha ezt valaki nem lövi el magának, akkor nagyon meg fog lepődni. Hatalmas csavar ez a történetben. Mert egy pillanatig úgy néz ki, hogy minden rendbe jött… de csak egyetlen pillanatig.

Igen, természetesen szerelmi szál is felüti a fejét, de kivételesen nem bántam, hogy ekkora hangsúlyt kap a dolog. Az első szálnak hosszabb ideje van kibontakozni, elég kusza és a végső katasztrófát csak még jobban fokozza. A második szálnak már jóvalta kevesebb idő áll a rendelkezésére, de annál szenvedélyesebb és meghatóbb. Ritkán mondok ilyet, de ez tényleg megható volt. Elkeserítő és borzalmas, de tökéletes. Mesterien kegyetlen az olvasó számára.

Volt egy mellékszereplő, a zsaru, aki a főszereplő nőnek próbált segíteni. Akinek meghalt a felesége, aki egy társát a “kórházba küldte”, aki csak viszont akarja látni a szerelmét, de közben élni is akar. Ő volt a kedvenc, a legjobb, a csúcs számomra. A legrétegeltebb karakter ebben a könyvben. Ameddig élt a neje, addig egy életvidám férfi volt, tudott nevetné, akkor még élt. Aztán egy ponton megszűnt önmaga lenni. Mert lényének egy darabja távozott az életéből. Mélabús és depressziós lett. Ennek ellenére segített a mi kis bajbajutott hölgyünknek. Fontos akart lenni valaki számára. És az is lett. De semmi jó nem tart örökké. Jött a vége a műnek és bekövetkezett, amitől nagyon féltem.

Nagyon örülök, hogy elolvashattam ezt a regényt. Nem volt sablonos, nem volt egy percre sem unalmas, érdekes személyiségekkel rendelkezett, pörgős volt, fájdalmas volt, érzelemdús volt, de mindenek előtt kegyetlen és igaz volt. Mondjon bárki bármit, ez akár egy megtörtént eset is lehetett volna. A rendőrség tehetetlen volt, a barátok elfordultak az áldozattól, az addig szinte tökéletesnek nevezhető élete gajra ment. Az olvasó, miután leteszi a könyvet nem tud többé hinni, sem a szerelemben, sem a barátokban, sem az életben. A mű tökéletesen rávilágít, milyen törékeny is az emberi élet. Mert hiába vannak körülöttünk emberek, igazán csak önmagunkra számíthatunk, ha jön a katarzis.

A Könyvmolyképző egy ideje nálam hanyatlásnak indult. Egyre több unalmas és sablonos regényt adtak ki, volt nekik egy-két jó húzásuk, de nagyrészt közhelyeket adtak ki.. Aztán jött ez. Új pöttyösként, azaz kristálypöttyösként jelenet meg (ITT olvashatsz róla részletesebben) és nálam tarolt. Kiváló debütálása ez a pöttycsalád legifjabb tagjának.
Úgy gondolom, hogy az idősebb korosztálynak érdemes elolvasni. Nem fantasy, nem sci-fi, semmi természetfeletti nincs benne, csak a meztelen valóság, ami néha ugyan fáj, de megéri. Ezért a könyvért megéri elviselni a lelki fájdalmakat.

Én Fancsali voltam, és vagyok is, lájkoljatok facebookon, iratkozzatok fel a blogra és a többi közhely. Legyetek rosszak, vagy jók, ahogy akarjátok, de olvasni el ne felejtsetek!

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s