Heidi W. Durrow: A lány az égből | szívfacsaró, elgondolkodtató, lélekölő

Üdv! Megint a könyvantropológus ad életjelet magáról!

 Rég olvastam már ilyen megindító történetet, de talán eddigi életem során még nem is találkoztam ehhez fogható regénnyel. Csodás volt a körítés és a tálalás is.

b287817.JPG

Fülszöveg:

Egyedül Rachel, egy dán édesanya és egy fekete édesapa gyermeke éli túl azt a családi tragédiát, amely egy végzetes reggelen következett be chicagói házuk tetején.
A kislány új gyámot kap, az afroamerikai nagyanyjával egy többnyire feketék lakta közösségbe kerül, ahol világosbarna bőre, kék szeme és szépsége miatt folyamatosan a figyelem középpontjába kerül. Ez a figyelem végigkíséri, ahogy cseperedik és próbálja feldolgozni a gyászát, miközben lassan megérti, hogy az anyja titka és tragédiája milyen kapcsolatban áll saját bizonytalan identitásával.

A fiatal félvér lány megrázó és szívbemarkoló története a társadalom rassz- és osztályfelfogását veszi célba, és a Washington Post a megjelenés évében az év regényének választotta a társadalmi igazságossággal kapcsolatos témákkal foglalkozó legjobb irodalmi kéziratért járó Bellwether-díjas írást.

Író: Heidi W. Durrow
Cím:
A lány az égből
Eredeti cím:
The Girl Who Fell from the Sky
Kiadó:
Álomgyár
Eredeti kiadó:
Thorndike
Kiadási év:
2016
Eredeti kiadási év:
2010
Oldalszám:
304 oldal


Értékelés: 5/5* – Együtt zuhantam Rachellel, együtt kínlódtam vele és egy kicsit meg is haltam miatta. Erőteljes érzelmeket váltott ki belőlem a regény. Egyszerre gyűlöltem és mindennél jobban szerettem. Kiváló példája annak, hogy hogyan kell egy jó könyvet megírni.

Szereplők: 5/5 – Mélyek és rétegeltek. Nem emlékeztetnek senki más karakterére. Emberi érzelmeik vannak, emberi módon cselekszenek és a hibáik is jelentős szerepet kapnak. Senki nem tökéletes. Így van ez ebben a műben is. Tökéletes realizmussal és korhűséggel leírt alkotás.

Borító: 5/2 – Utálom ezt a borítót. Nem adja át a hangulatot, az érzelmeket. Csak van. Unalmas. Túl világos. Egy mélyfekete háttért jobban el tudtam volna képzelni, rajta egy azúrkék szemmel. Gyönyörű lett volna. Erre mit kapunk… Ezt az összecsapott fekáliát. Nem mintha a külföldiek szebbek lennének, sőt!

Kezdetben nagyon egyszerűnek tűnt a mű szerkezete. Az írónő egyszerű tőmondatokat használt, nem volt éke szóló az írásstílusa, de mégis. Elolvastam pár fejezetet és elrabolt a történet a lelkemet. Többé nem érdekelt, mi folyik körülöttem, teljesen el voltam merülve a regényben. Bevonzottak a sorok. A stílus egy nagyon meghatározó dolog egy regénynél, ezért nem is tetszett a mű kezdeti stádiumában ez az egyszerűség.  Eleinte kétségeim is voltak, de hamar eloszlottak. Durrow kisasszony bebizonyította nekem, hogy igen is tud írni, és nem is akárhogy!

Az írónő nem a tragédiát boncolgatja, hanem azt, hogy az egyetlen túlélő miként dolgozza fel a gyászt. Ezt csak tetézi, hogy egy számára teljesen idegen környezetbe kerül, és olyan emberek veszik körül, akik furcsának találják és ezt szóvá is teszik. Persze van egy másik réteg. Azok, akik egzotikus szépségnek nevezik, azok, akik mindent megtennének, hogy elnyerjék a szívét.
Olvasás közben úgy éreztem, hogy egy jeges kéz szorítja a szívemet. És ez a feszültség bennem a mű végéig, sőt, még azután sem oldódott fel teljesen.

A mű három fő szálon fut. Az egyik Rachel, a túlélő története. A másik az egyetlen szemtanúé, aki megszállottan keresi a lányt. A harmadik pedig a múlt. Feltáródnak a titkok, lassan összeáll a kép és megértjük, hogy Rachel anyja miért döntött úgy, ahogy. Ez nekünk is feldobja a kérdést: vajon mi is ezt tennénk? Hogyan cselekednénk, ha tudnánk, hogy lassan elveszítjük a számunkra fontos dolgokat, hogy ellenünk fordul a világ, és mindenki akit szeretünk? Ha már a saját lakásunkban sem vagyunk biztonságban? Csak a véget látnák megoldásnak? Én úgy gondolom, hogy Rachel anyja gyáva volt. Ki tudott állni magáért és a gyerekeit is foggal-körömmel védte, de végül még is csak veszített. Nem tudta legyűrni, hogy az utódai mások, hogy ferde szemmel néznek rájuk. Ez jobban megviselte a nőt, mint a gyerekeit. Ezért látta a halált az egyetlen kiútnak. Mert ellene fordult a világ. Tehát valójában nem az ő hibája. Hanem mindenki másé.

Az USA-ban járunk, az 1920-as években. A “feketék virágkora”. Virágzik a fekete kultúra. Külön iskoláik vannak, külön lakótelepeik és negyedeik a városokon belül. Elszigetelt életmódot folytatnak, ha nem muszáj, nem keverednek közvetlen kapcsolatba a fehérekkel. Ám ekkor megjelenik Rachel, aki nem olyan barna, mint a többiek és a szeme is kék. Nem úgy beszél és viselkedik, ahogy a többiek szoktak. Azt mondják rá, hogy fehér. Kirekesztik. Elítélik. A társadalom “kiveti magából”. Senki nem toleráns az akkori világban. Egyedül nagyanyja és nagynénje van mellette.

Igazán különleges és egyedi az alapötlet. Egyáltalán nem mindennapi. Durrow nagyon jól megválasztotta a témáját annak érdekében, hogy üssön. És bizony ütött, de mekkorát! Ez bizony egy bőgetős könyv. Rachel fejében cikáznak a gondolatok. Nem akar más lenni. Be akar illeszkedni. Ezért eltűr mindent. Csodálatosnak tartom az ember alkalmazkodóképességét. Rachel viszonylag gyorsan képes hozzászokni a helyzethez, de ez persze csak a látszat. Titokban folyton a halott családjára gondol, és hogy a még mindig élő apja miért nem jön el érte. Reménykedik, de múlik az idő, és a remény is odavész. Egyedül nagynénje tudott egy kis színt vinni a mindennapjaiba, de semmi jó nem tart örökké.

Olyan regény ez, ami megdobogtatja még a leghidegebb szívet is (lásd:én). Bele tudjuk élni magunkat az adott szituációban, mert szerintem már mind voltunk hasonló helyzetbe. Itt nem arra gondolok, hogy meghalt a fél családunk, hanem arra, amikor alkalmazkodnunk kell egy számunkra idegen dologhoz. A mű tökéletesen szemlélteti ezt. Sok dolgot bemutat ez a könyv. A gyászon való túllépést, a szülők nélküli gyermekkort és azt, hogy hová vezethet az, ha elítéljük a másikat. Az írás a rasszizmus hatásaira hívja fel az olvasó figyelmét. Ami az egyik embernek csak egy szó, az a másikban egy világot rombolhat le.

A művet mindazoknak ajánlom, akik valami komolyabbra vágynak. Ha eleged van már a tucatregényekből és valami olyasmire vágysz, amin tudsz agyalni, akkor ezt érdemes lesz megvenned. A férfiak nagy többségének szerintem nem fog tetszeni, inkább a női olvasóknak ajánlom, mert a könyv tele van melodrámával, bánattal, lélektannal, pszichológiával, de akció, történés, lenyűgöző helyszínek nincsenek benne.Ez egy való világban játszódó, teljesen realisztikus regény, ami tanulsággal szolgálhat az intelligensebb réteg számára.

A recenzióért köszönet az Álomgyár kiadónak! Igazán hálás vagyok.

Én Fancsali voltam, és vagyok is, lájkoljatok facebookon, iratkozzatok fel a blogra és a többi közhely. Legyetek rosszak, vagy jók, ahogy akarjátok, de olvasni el ne felejtsetek!

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s