Dan Wells: Csak a holttesteden át | kedvenc szociopatám visszatér

Üdv-üdv! Itt a könyvantropológus löki a vakert!

Bizonyára egy kissé elfogult vagyok a könyvvel szemben, mivel az egyik kedvenc sorozatomról van szó, ennek ellenére megpróbálom reálisan értékelni a regényt.
Azt minden kétség kívül állíthatom, hogy Dan Wells még mindig egy jó író. A műfajában szerintem az egyik legjobb. Megint sikerült neki egy olyat összehoznia, mitől a szőr feláll az ember hátán. Borzolja a kedélyeket rendesen.

covers_410978.jpg

Fülszöveg:

Miután John és Brooke magára maradt, városról városra stoppolva vadásznak Amerika közép-nyugati részén a még megmaradt utolsó Sorvadtakra. Csakhogy a Sorvadtak is vadásznak rájuk, ráadásul az FBI is a nyomukban van. Minden újabb várossal, minden újabb kamionos pihenővel, minden újabb autópályával egyre közelebb kerülnek egy olyan kegyetlen gyilkoshoz, akire John semmilyen jól bejáratott analitikus és előrejelző módszere nem alkalmazható. Közben Brooke meghasadt pszichéje az elméjén osztozó több százezer halott személyiségtől túlterhelve tántorog az összeomlás peremén. Hol birtokában van szellemi képességeinek, hol nem, és minden nap új nevek, gondolatok és emlékek törnek felszínre benne, mígnem felbukkan az a személyiség, akire John végképp nem számított: Senki utolsó áldozata, csapdába esve John egyetlen megmaradt barátjának testében.

Szerző: Dan Wells
Cím:
Csak a holttesteden át
Eredeti cím:
Over Your Dead Body
Kiadó:
Fumax
Eredeti kiadó:
Tor Books
Kiadás éve:
2016
Eredeti kiadás éve:
2016
Oldalszám:
328 oldal

Értékelés: 5/… – Őszintén nem tudom, mennyire értékeljem. Bármennyire imádtam, volt pár hibája, ennek ellenére sem tudom megadni neki a négy pontot, de az ötöt sem.
John hozza a szokásos formáját, még mindig nagyon szeretem. A történet lendületes, de a kezdeti stádiumban lassan halad, majdhogynem unalmasnak nevezném.

Szereplők: 5/4 – Johnt kétség kívül imádom. Semmi panaszom nem lehet rá. Ellenben ott van Brook…. már az első kötetben nagyon rühelltem… a negyedikben azt hittem változáson megy keresztül és egész kedveltem (meg kell hagyni, ebben a kötetben nagyon keveset szerepelt). Aztán van itt ez a regény és Brookot csak még jobban utálom. Ha túl sokat van a reflektorfényben, akkor egyszerűen kiakadok és kénytelen-kelletlen, de le kell tennem a könyvet.

Borító: 5/5* – A Fumax munkatársai általában jól el szokták találni a borítókat. Most sem volt ez másként. Megmaradt az eredeti stílusa, de azért bőven alakítottak rajta.Nagyon szépen mutat a polcomon. ^^

Brook, Brook, drága Brook…. Mit csináljak veled? Az elásás megfelel? Ez a lány hihetetlenül ki tud akasztani. Olyan borzalmas személyisége van, hogy az valami hihetetlen. Amikor Brook testében másik lány (pl:Mary <3) “uralkodik”, akkor imádom, de amikor maga a test tulajdonosa ül a vezetői székben, akkor beüt nálam a dejólmegcsapkodnálakszívlapáttal szindróma. Nem tudom megmagyarázni miért, de gyűlölöm. Ennyire nem utáltam még egy karaktert sem, de ő mindenkin túltesz. Annyit tud nyavalyogni, mint öt idős, csípőprotézissel rendelkező néni, akik elmennek bowlingozni. Idegrendszerpróbáló a viselkedése. Én elbuktam ezen a próbán. Brook testében ugye ott van Mary is, John első (és egyetlen!) igazi szerelme. Amikor ő felbukkan, akkor elolvadok. Ő egy igazán jó karakter volt, nem is értem miért őt kellett megölni a harmadik részben… Marynek vág az esze, ki tudja használni az “adottságait” és nem nyávog össze-vissza, mint khümm… egyesek. Ő egy tényleg hasznos karakter. Tesz dolgokat, méghozzá lényeges dolgokat, ellenben Brook mit csinál? Idézem: “Jajj, öngyi leszek, mert haszontalan vagyok”. Nagyon kívántam, hogy John egyszer ne figyeljen, ez a hülye meg ugorjon egy kamion elé. De nem ez történt… viszont a mű végére ez a problémám (reményeim szerint) végérvényesen megoldódott.

Fancsalika szereti a szociopatákat. Főként Johnt. John egy faszák gyerek. Annyira imádom, amikor beleláthatok a fejébe, amikor olvashatom a gondolatait. Nem is emlékeztem a regény olvasásáig, hogy én ennyire szeretem ezt a srácot. Alapjáraton kedvelem a kissé deviáns, defektes, beteg főszereplőket, de mind közül ő a favourite.

Sok regény tele van a tipikus cukifiúkkal. Na, John ezeknek a szöges ellentéte. Első lényeges különbség: neki van sütnivalója. A fejével nem csak bólogatni, hanem gondolkozni is tud. Bár ez elengedhetetlen ahhoz, hogy természetfeletti démoncuccokra vadásszon. Második különbség: van SAJÁT személyisége. Nem koppintott, nem hamisított, hanem eredeti, egyenesen a gyártósorról. Vicc volt. De John tényleg különleges személyiséggel rendelkezik. A legtöbb elmebeteg ember nem tudja megfelelően kordában tartani a ferde hajlamait. Kedves kis főszereplőnk ez alól kivétel. A kedvenc részeim közé tartozik a belső vívódása. Amikor a sötétebbik oldala ölne, és ő gondol is erre, de képes kordában tartani ezt a vágyat. Ez bizonyítja azt, hogy ő nem teljesen romlott.

A történet ott folytatódik, ahol a negyedik kötet abbamaradt. John és Brook a Sorvadtak ellen. Ez a felállás. Az FBI a nyomukban, csórók és csak stoppal tudnak közlekedni. Ezt hívják úgy, hogy sz@r ügy. De hála John eszének, és a Brook testében lévő Senkitöredék emlékeinek fel tudják kutatni a még életben maradott Sorvadtakat és könnyedén végezhetnek velük. Már a regény elején egy Sorvad megölésének a közepébe csöppenünk bele. De ez a démon nem túl érdekes. Egy fejlövés és vége. Semmi nyomozás, semmi agresszió. Csak meg lett húzva a ravasz és a korábban élő-lélegző valami lélekcuccá változott. Unalmas. De aztán haladunk előre. Újabb város, újabb démon. De ebben a kisvárosban semmi különleges nincs. Nincsenek furcsa gyilkosságok, minden tökéletes. A két fiatal továbbáll. Ám jön a csavar. A városban gyilkosság történik. Méghozzá elég brutális. Egy tinédzsert feldaraboltak a saját hálószobájában. A városka addigi békéje felborul, és a gyilkosságok száma egyre csak nő.

A mű tökéletesen bemutatja, hogy hogyan viselkedik az ember, ha veszélynek van kitéve. Egyből támad és vádaskodik. A rendőrség tehetetlen. És az emberek dühe és gyilkos szándékai csak fokozzák a bajt. Johnnak és Brook testének minél hamarabb meg kell ölnie a Sorvadtat. Közben az FBI is beköszön a bulira és felkéri egy “táncra” Johnt. Borzalmasan unalmas indítás, de szerencsére felpörög a dolog és az események ezután szabad folyást kapnak. Az izgalom a tetőfokára hág és a vég… mint minden Cleaver kötetnek, ennek is sokkoló vége lett. Wells úr egy olyan fordulatot tudott csempészni az utolsó oldalakra, hogy lehidaltam, és egyúttal a problémámat is megoldotta.

A stílus számomra még mindig lehengerlő. Wells úr jól ír. Ez tény és való. De amilyen beteg élethűséggel le tud írni egy hullát, vagy egy gyilkosságot, az félelmetes. Egyre biztosabb vagyok benne, hogy Wellsnél nincs minden rendben, de ez így van jól, hisz hogy máshogy írna ilyen frenetikusan?! Visszakanyarodva, a szöveg olvastatja magát. Kicsit hullámvölgyes, de ez megbocsájtható. Hisz ha minden sejtésem beigazolódik, akkor ez a nagy előkészítő a végső lezárás előtt. Már izgatottan várom, mi lesz kedvenc szociopatám sorsa. Egy zárt osztályon végzi majd? Vagy az FBI veszi “szárnyai” alá? Esetleg életét áldozza az emberiség megmentéséért? Jobbnál jobb elméleteket tudnék gyártani, de ezt inkább az íróra bízom.

Ha engem kérdeztek, akkor megveszitek és elolvassátok ezt a regényt, feltéve ugye, hogy ez előzmények már megvoltak. Méltó folytatása ez a sorozatnak. Kissé csalódtam a lagymatag felvezetés miatt, de a lezárás mindenért kárpótolt. Van itt vér, hullák, brutális gyilkosságok és persze egy nagy adag elmebetegség, amik csak még érdekesebbé teszik, az amúgy is menő alapkoncepciót.

Nem tudom, hogy Wells ezt mégis miféle módon csinálja, de zseniális. Jók az ötletei, és persze a megvalósítása se kutya… Ha már kutyánál tartunk, van még egy “szereplő” akiről beszélni kell. Igen. Ő bizony Kutyafiú. John kutyája. Annyira édes ez a kis dög.Jókat derültem rajta. Azt hiszem ő volt az egyetlen boldog lény ebben a műben.

Pár szót a hírhedt Sorvadtról is ejtenék. Az, hogy ki ő, nagyon meglepett. Mindenkire gyanakodtam, de őrá nem. Na és a képessége… az tényleg lehengerlő. Ez nem egy különösebben félelmetes Sorvadt, nem ölt ijesztő alakot, nincsenek gonosz vágyai, nem akarja az emberiséget elpusztítani. Nem egy tipikus főgonosz. Nála még a kertben legelésző kecske szőrében élő bolha is veszedelmesebb. Mégis, egy rossz lépés katasztrófát idézett elé.
A mű vége felé John azt mondja, hogy a démon szánalmat keltett benne. Egyet kell, hogy értsek vele. Csak sajnálni tudtam.

A regény a sorozat kedvelői számára egyértelműen kötelező darab, aki meg még az első részt sem olvasta, az gyorsan tegye meg, aztán pedig hirdesse az igét. Különben meglátogatom,de abban nem lesz hála… Vicc volt.
Van ebben a könyvben minden, mi szem szájnak ingere. Halál, démonok, “vadászat”. Csak vegyétek meg és olvassátok el!

Az értékelés a Promágus kupára készült. Erről bővebben ITT tudsz tájékozódni.

Az ok, amiért megfelel a kritériumoknak:
John egy szociopata zseni. Nem épp átlagos főhős. Mondhatni nem fut épp százon. Ha a műben nem lennének a Sorvadtak, akkor simán elvihetné a leggonoszabb főgonosz címért járó díjat. Romlott, nem teljesen épelméjű, sőt, egyenesen elmebeteg. Tehát tökéletesen megfelel minden kikötésnek.

Köszönet a Fumax kiadónak a recenziós példányért!

Én Fancsali voltam, és vagyok is, lájkoljatok facebookon,iratkozzatok fel a blogra és a többi közhely. Legyetek rosszak, vagy jók, ahogy akarjátok, de olvasni el ne felejtsetek!

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s