Douglas Rowland: Az idő vasfoga | csalás, ármány és átkok

Hellow! Itt a könyvantropológus, a boncasztalon pediglen Az idő vasfoga!

Amikor van kismillió olvasatlan könyved, de te inkább leveszel egy olyat a polcról, amit már egyszer olvastál. Mert neked most ahhoz van kedved. Teljesen logikus.
Tehát a könyvet egyszer már olvastam, ha jól emlékszem, 2014 körül szúrt nekem szemet otthon a polcon. És mivel akkor imádtam, de sajnos még nem volt blogom, nem tudtam megosztani Veletek a gondolataimat, de most itt az alkalom.

0219003331411g.JPG

Fülszöveg:

Az évszázadok során számtalan kalandor, hős, kincsvadász kereste az Idő Vasfogát, e nagyhatalmú varázstárgyat, mely a legenda szerint örök élettel ajándékozza meg birtokosát. Odavesztek valamennyien.
Furcsa csapat indul útnak Wazarra dzsungeleibe, hogy megpróbálkozzon a Vasfog megszerzésével. Ők nem a halhatatlanságot sóvárogják: abban reménykednek, hogy megbízójuk, a hadzs varázsló megszabadítja őket a rajtuk ülő átoktól, ha teljesítik a veszélyes küldetést.
Dael farkasember, kitől telihold idején még barátainak is óvakodniuk kell; Vércse egy balul sikerült varázslat következtében megrekedt az emberi- s a madárlét között; Ranquen, a gőgös scyth lovag nem teljesen ura saját testének; Tűzliliom pedig, a vörös hajú amazon még társai előtt is titkolja az életet megkeserítő átkot.
Nem sejtik, hogy csupán játékszerek a világ sorsát befolyásoló játszmában, amelyben szerepet kap As’gorrah, a démonúr, és Shatis Seyn, a sötét lelkű pesioni báró is…

Szerző: Douglas Rowland
Cím: Az idő vasfoga
Kiadó: Cherubion kiadó
Kiadás éve: 2002
Oldalszám: 286

Értékelés: 5/5 – Már anno is nagy kedvencem volt, mikor elsőre olvastam, és így másodjára is lenyűgözött. Nagyon szeretem ez a komor, sötét és nyomott hangulatot, ami végig a könyvön uralkodik. Persze vegyül ebbe egy kis humor is, de nem az az uralkodó. Maga az alapötlet is tetszik, kicsit nevetségesnek hat az, hogy a nagy mágust bezárják egy könyvtárba, ahonnan nem tud szabadulni, de ez így van jól. Kellőképp érdekes és pörgős, természetesen telis tele hazugságokkal.

Szereplők: 5/5 – Mindegyik karakter különleges, izgalmas háttértörténettel rendelkezik és a jelenje is elég érdekfeszítő. Nagyon jól vannak felépítve és rétegelve. Nem kétdimenziósak, olyan, mintha ki akarnának lépni a könyv lapjai közül. Mindenkit nagyon megszerettem, báááár…. vannak kivételek.

Borító: 5/5 – Nekem nagyon tetszenek ezek a “régi” stílusú fantasyregény borítók. Ezekkel még tényleg nagyon sokat dolgoztak, és valóban fantasyhoz méltók voltak. Ez is ezért nyerte el a tetszésemet. Jók a színek, jó az, amit ábrázol és az is, ahogyan ábrázolja. Nagyon el lett találva. Ismét szép volt Szendrei!

Nagyon szeretek minden olyan regényt, ami a Káosz létsíkján, alias Worlukon játszódik. Szerencsére ez alól ez sem kivétel. Egyre jobban azt érzem, hogy azok az írók, akik “benépesítették” Worlukot nem emberek, és nem tudnak rosszat írni. Szinte lehetetlenség, hogy valami ilyen jól meg legyen írva, bár az is lehet, hogy csak én váltam elfogulttá. Ehh, dehogy! Ez a regény jó, és kész! Megvan az alapötletben a potenciál, és a mi kedves Douglas barátunk ki is használja azt, semmilyen lehetőséget nem hagy elveszni. Erre elég kevés (főként “mai”) író/írónő képes, mert ugyan megvan náluk is a jó alapötlet, de nem tudják kihasználni, az olvasó meg csak fogja a fejét, hogy ezt mégis, hogy lehetett kihagyni, na, ebben a könyvben ilyen garantáltan nem fog történni. Sőt! Olyan csavarokat hoz, hogy azta…. jó, így másodjára nem ütött akkorát, de még így is megrökönyödtem egy tizedmásodpercre. Aki meg elsőre olvassa…. az teljesen le fog sokkolni, és egy jó pár pillanatig csak hápogni tud majd. Mert ez tényleg olyan fordulat, amire senki az ég adta világon nem számít.

Ez nem a tipikus szerelmes fantasy, melyeknek száma mostanában eléggé megszaporodott, nem, itt a szerelmi szál nagyon el van rejtve, nem kap nagy figyelmet, de ennek ellenére nagy jelentőséggel bír. Mert hiába nem tolják az arcunkba, hogy X meg Y milyen… khümm…. jól érzik magukat egymás társaságában, attól még érdekes. És mivel nem egy gyomorforgató cukormázas nyáltenger, az ember szívesen olvassa. És ami még fontos ezzel kapcsolatban, hogy gyakorlatilag ez kezdi el mozgatni a szálakat. Tehát ha ez nincs, akkor a regény is sokkal rosszabbra sikeredett volna, vagy esetleg meg sem íródik.

Dael egy tökös kis suhanc, aki jó választás főszereplőnek. Hős akar lenni, de egy szerencsétlen (vagy szerencsés?) véletlen folytán vérfarkas lesz. Szabadulni akar átkától, de mind hiába. És akkor öngyilkos akar lenni, de megjelenik Tűzliliom, a vörös nő, és elviszi Daelt egy mágushoz, akit bezártak egy toronyba és most épp embereket toboroz, hogy szerezzék meg neki az Idő vasfogát, mely örök életet biztosít számára. Így lesz elég ideje, hogy megtalálja a kiszabadító varázslatot. A kalandorok jutalma, hogy megszabadítja őket az átkuktól. Négyen indulnak útnak Wazzarra dzsungelébe, hogy megszerezzék eme legendás tárgyat, csakhogy nem minden úgy alakul, ahogy azt ők eltervezték.

Nem lesz happy end, ez nem az a regény, ahol minden varázsütésre megoldódik, de azért nem is lesz nagyon letargikus a vég. Ez így van jól, ilyen véget akartam. Sose szerettem azokat a könyveket, ahol minden pillanatok alatt megoldódik és, akkor onnantól senkinek semmi gondja. Legnagyobb mázlimra ez nem egy ilyen könyv.

A kedvenc szereplőm egyértelműen Vércse, a madárlány volt. Tipikus antihős, folyton szúrós és ellenséges szemmel követte társai minden mozdulatát, mindenkinek “szívta a vérét” és könnyedén otthagyta őket a legnagyobb bajban is. Igen, nem egy hős alkat, nem is jó ember, nem is próbál az lenni. Nem áltatja magát hamis illúziókkal, tisztán látja a világot. Egyszerűen imádom.
Másik nagy kedvencem Ranquen. Elég gőgös és fellengzős ahhoz, hogy belopja magát a szívembe. Egy vérbeli p@cs. És ezért kedvelem annyira. Nem csinál ügyet abból, hogy ő ilyen, lazán megmondja a magáét mindenkinek.

Tűzliliom volt, aki nekem annyira nem lett kedvenc. Természetesen érdekes az ő karaktere is, ráadásul csavarral is tele, van, de… kicsit egysíkú. A végére persze ő is hatalmas kedvenc lett, de a regény nagyobbik felében untam. Ő szolgáltatta a szerelmi szálat, és az hiába volt jó, ha az ő karakterek kicsit semmitmondó lett.

És, akkor ugye Dael. Őt is szerettem. Egy tragikus múltú hős, aki szabadulni akar. Jó. Érdekes, megragadja az embert. És mivel ilyen kis “fiatalka” nagyon makacs, nagyon önfejű, nagyon meggondolatlan és nagyon érzelmes. Tökéletes kombó. Olyan dolgokra képes ez a kölök, amit ki sem nézne belőle az ember. Nagyon szerettem, ahogy folyton azt hajtogatta, hogy ő márpedig hős. Nem lehet eltántorítani a céljától. Zseniális!

Ez tényleg egy ízig-vérig fantasy. Nincs benne semmi szépítés, az emberekkel kapcsolatban, olyan gonosznak és önimádónak írja le őket, amilyenek valójában. A “kincskeresős” része a regények nagyon jó, kicsit Indiana Johnsra emlékeztet. Örülök, hogy végül ismét elolvastam, mert még mindig nagyon szeretem, jó volt rajta kicsit nosztalgiázni. Ahogy olvastam és közben jutottak eszembe, hogy mik fognak történni… jó érzés volt.

Azoknak mindenképp ajánlom a regényt, akik szeretik a komor hangulatot, a fantasyt, nem igénylik túlzottan a romantikát, szeretik, ha egy könyv megdolgoztatja az agyat és tele van ármánnyal. De mindenki más is vegye a kezébe, és olvassa el, mert egy próbát mindenképp megér, hisz szerethetőek a karakterek, ötletes és egyedi az alapkompozíció és a végén lévő csavar le fog sokkolni.

Én Fancsali voltam, és vagyok is, lájkoljatok facebookon, iratkozzatok fel a blogra és a többi közhely. Legyetek rosszak, vagy jók, ahogy akarjátok, de olvasni el ne felejtsetek!

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s