Laini Taylor: Füst és csont leánya | remény, szerelem és halál

Üdv Néktek földiek! Itt a könyvantropológus beszél!

Mint már rájöhettetek (igen, a címből), hogy olvastam a Füst és csont leányát. És bizony ha már olvastam, akkor értékelésnek is kell róla születnie.
Nos, KIMÉRÁK!!!!! Szerelembe esetem, és nem, nem a tökéletes férfi főhősbe, hanem a világba és a kimérákba, az írónő stílusába és a történetbe. Beszippantott a könyv, és nem eresztett. Teljesen bevonzott a maga kis mágneses mezejébe, és nem eresztett. Aztán paff… vége lett. Két nappal és 394 oldallal később megtörve éreztem magam. Én nem ilyen véget akartam… lesokkolódtam.

covers_181587_1.jpg

Fülszöveg:

Egyszer volt, hol nem volt, egyszer egy angyal meg egy ördög egymásba szeretett. A történet nem végződik jól

Szerző: Laini Taylor
Cím: Füst és csont leánya
Eredeti cím: Daughter of Smoke and Bone
Kiadó: Kossuth kiadó
Eredeti kiadó: Little, Brown Books
Kiadási év: 2012
Eredeti kiadási év: 2011
Oldalszám: 394 oldal

 Értékelés: 5/5* – Ez egy tökéletesen megírt könyv. Persze azért a “kihagyhatatlan” YA sablonok itt sem maradhattak ki, de legalább volt bennük egy kis bravúr. Nem teljesen a megszokott séma szerint voltak ezek a klisék sem belepakolva a regénybe.
Karou az egyik legjobb női főszereplő, akiről csak olvastam. Nem hisztizik, vannak céljai, van oka a létezésének, van oka a cselekedeteinek. Nem csak légből kapott tulajdonságok vannak benne összegyúrva, tényleg oka van annak, hogy ő miért ilyen. És nem csak Karou szerethető, ott vannak a kimérák. Az egész könyv lényege (mármint szerintem). Imádom őket, kellőképp elrugaszkodottá teszik a sztorit, de ugye közben ott van a modern világ…. zseniálisan van összerakva minden.

Szereplők: 5/5* – Mindenkit imádok. Jó, egyetlen egy valakit leszámítva, de őt is csak azért nem csipázom annyira, mert… kissé nagyon hajaz a sablon felé. Őt kivéve mindenki szuper! Kaoru meg… végre egy nem picsogó női főhős!!! El nem tudjátok képzelni az örömöm. És, akkor ugye ott vannak a kimérák, Kénkő és társai. Kiválóak. Kellőképp izgalmasak és érdekesek ahhoz, hogy megragadják az ember fantáziáját. Karakterábrázolás terén ez a könyv odab*sz.

Borító: 5/√2 – Borzalmas. Utálom. Nem illik ehhez a regényhez. Egyszerűen… ramaty. Annyira összecsapott és…. blehh. Mintha egy óvodás beszabadult volna egy képszerkesztő elé. Igazán nagy kár érte.

Laini Taylornak megvan a maga elbűvölő stílusa, mellyel tökéletesen le tud írni, akár egy brutális eseményt is. Fantasztikus! Az egész könyvet átlengi valamiféle gyermeki aura, de közben ott van az a rengeteg keserűség és gyűlölet, amik szintén szerves részei a regénynek. De természetesen a kellő mennyiségű humoradagot is hozni tuja a mű. Fergeteges poénokkal rendelkezik. Ötletesek, tényleg viccesek, és nem csak sablonszituációkból keletkeztek. Nevettem és sírtam és haragudtam és őrjöngtem miközben olvastam. Minden egyes sort átéltem, amit Karou szemén láttam. Éreztem a csalódottságát, az örömét, a haragját… mindent. Tehát az érzelmek és a hangulat nagyon jól átjött.

A történet remek. Jobb nem is lehetne. Kissé földhözragadt, de elég merész és elrugaszkodott ahhoz, hogy nekem tetsszen. A végén lévő nagy csavar még engem is meglepett. Pedig aztán engem elég nehéz meglepni. Ám ennek a regénynek még ez is összejött. Tehát stílusos és fordulatos.
Egyedül a romantikus szállal nem vagyok teljes mértékig kibékülve. Az nekem a “távozz tőlem sátán” kategóriába tartozik. Túl sablonos, túl kiszámítható, túl unalmas… na persze a végén ezen is csavart egyet kedves Lainink, de azért a könyv java részében meg tudtam volna csapkodni egy kisebb fejszével a kis turbékoló galambocskákat. Néha már-már túl soknak bizonyult a romantika, sajnos többször háttérbe szorította a fő történetszálat, de nem baj, ez egy YA-t, meg lehet neki ennyit bocsájtani. Tehát kicsit túlzottan is romantikus.
Aztán ott vannak a kimérák, ők a jéghegy csúcsa, a hab a tortán, a regény kemény magja. Beléjük szerettem. Annyira különlegesek és nem mindennapiak, hogy csak ámultam és bámultam. Csodálatos lények. Kénkő a maga titokzatosságával, Kishmish a tünékenységével, és még sorolhatnám… Végre nem a megszokott görög mitológiából kiragadt istenek, vagy démonok állnak a középpontban. Laini ténylég egy olyan lényt választott, amiről nem nagyon írtak még könyvet. Ez is egy jó pont nálam.

A karakterek… azok a drága karakterek…. Karou a gyermeteg bájával, merészségével és kék loboncával kiváló főhősnő választás. Elég “tökös” ahhoz, hogy ne akarjam minden második oldalon kinyírni, de elég nőies ahhoz, hogy ne kezdjek el kételkedni női mivoltában. Végre egy olyan főszereplő, akit nem az vezérel, hogy megmentse szerelmét, aki nem véletlenül csöppent bele egy nem e világi háborúba, aki végre elég kemény ahhoz, hogy ne mások védelmére szoruljon, akinek a létezésének VAN értelme! Végre valaki, akinek fontosabba a családja, mint egy faszi, akit még csak szinte nem is ismer. Jó, elismerem, hirtelen szeret bele a mi kedves Akivánkba, de azért na…. a vége ezért kárpótol.
Akiva volt talán az egyetlen, aki nem igazán lopta be magát a szívembe. Volt és… volt. Egy töltelékszereplő, ráadásul még tucat is. Semmit nem tudnék úgy külön kiragadni, hogy na, ez nagyon zavart, egyszerűen a sok kiváló karakter között ő túl átlagos lett. Túl sablonos a múltja és a jelenje is. Aztán ki tudja, a következő könyvekben lehet változnak az érzéseim vele kapcsolatban, egyenlőre egy semleges szereplő.
Karou barátnőjét, Zuzannát is felettébb kedveltem. Ő is egy “tökös” csaj volt, kicsit fura és bogaras, de a szíve a helyén van. Ő is egy kicsit hajlik a sablon felé, de szerencsére nem lápi át a határt. Szerethető volt, vicces, kicsit bogaras. Kiváló legjobb barátnő alapanyag.

A helyszínválasztás… lenyűgöző! Laini Taylor nagyon jól eltalálta, hogy prágát választotta fő színtérnek. Annyira jól beleillenek ebbe az angyalos-kimérás világba a kongó utcák és az ódon épületek. Gyakorlatilag megelevenedett előttem az egész, láttam, amint Karou végigcaplat egy régi házakkal szegélyezett utcán, előttem volt, ahogy beültek a kedvenc éttermükbe Zuzannával. Minden élt és mozgott és vibrált a szemem előtt. Ott volt, de mégsem. Az írónő nagyon jól rakta egymás után a szavakat, a hangulat, a látvány, minden ott volt az orrom előtt. Laini fantasztikus leírásokat készített úgy, hogy közben a történet is haladt előre. Nem volt olyan, hogy három oldalon keresztül csak leírás, nem, közben adagolt egy keveset a cselekményből is.

A történet nagyon árnyalt, rengeteg alapanyagból tevődik össze. Ahogy haladunk előre, ez a kedves és biztos világ lassacskán kezd darabjaira hullani és veszít a bájosságából. Lassan, de mégis olyan hirtelen csapja szembe az olvasót a felismerés, hogy az hirtelen fel sem tud eszmélni. A rózsaszín köd elenyészik, és ott marad a szörnyű és kimondhatatlan igazság, amit mindenki sejtett már az elején, de senki nem akart tudomást venni róla. Laini Taylor ezt is zseniálisan csinálta. A karakterei is nagyon árnyaltak, tele vannak igen apró, finom kis vonásokkal, amik először az embernek fel sem tűnnek, majd minél többet és többet pakol egymásra ezekből a finom vonásokból, annál nyilvánvalóbbá válik, hogy mi is a helyzet. Ez a regény darabokra zúzta a szívem. Majd a szilánkokat még jól meg is taposta, aztán a biztonság kedvéért fel is gyújtotta, nehogy véletlenül is nyugodtan tegyem le a könyvet. Nevettem és sírtam egyszerre, haragudtam és boldog voltam. ilyen a tökéletes lezárása egy első résznek. Kellőképp érdekes ahhoz, hogy elolvassam a következő részt, de nem túl függővéges ahhoz, hogy fel akarjam gyújtani

Két mondattal sikerült felkelteni az érdeklődésemet. A fülszöveg mindössze ennyiből áll, mégis annyira felcsigázott, hogy tudni akartam, mi lett az ördöggel és az angyallal. Ilyen a jó fülszöveg, semmit nem árul el, de felcsigáz. Ez is egy hatalmas pozitívuma a könyvnek, hogy a fülszöveg nem három oldal hosszú, csupán két rövidke sor, de az mégis olyan jól van kitalálva, hogy emberek ezrei megveszik. És nem hiába! Mert annak ellenére, hogy nem rajongok az angyalos könyvekért, ezért odáig voltam. Újat mutatott a maga nemében, még a sablonokat is tudta úgy használni, hogy az érdekes legyen, megrázó volt a stílusa, a történet gyors folyású és dinamikus, a szereplők pedig eszméletlenek. Ez tényleg az a regény, amit két nap alatt elolvas az ember, de a vége miatti sokkot csupán hetek alatt heveri ki. A Füst és csont leánya kiütéssel győzedelmeskedett!

 És az ok, amiért elolvastam a könyvet:

Igen, ismét sikerült teljesítenem a Prológusra a TBR csökkentéses kihívásunk második fordulóját. A feladatomat és a könyvemet ezúttal Macsii választotta. Na, de mivel a könyves felét már letudtuk a dolognak lássuk a feladatot:

Kimérát kellett rajzolnom. És mivel a képzőművészetekben otthon vagyok, nagyon örültem a feladatnak, te hát íme, ő itt Nobununga, a saját kis kimérám, alias Nobununga:

20160928_191529.jpg

Én Fancsali voltam, és vagyok is, lájkoljatok facebookon, iratkozzatok fel a blogra és a többi közhely. Legyetek rosszak, vagy jók, ahogy akarjátok, de olvasni el ne felejtsetek!

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s