Ann Aguirre: Helyőrség | szódával elment

Üdv tisztelt egybegyűltek! Itt a könyvantropológus akad ki, de úgy igazán.

Csalódás. Ezzel a szóval tudnám legegyszerűbben leírni azt, amit a könyv iránt érzek. Messze alulmúlta az első részt. Az előző kötet telis tele volt akcióval, izgalommal és érdekes karakterekkel, aztán jött a második rész és mindent lerombolt, amit az első felépített. A regény eleje egy nyáltól fröcsögő tinidráma, ahol a mutánsok és az apokaliptikus világ csak dísznek van ott. De aztán jön a megváltó vég és az utálatom imádatba fordul.

covers_263813_1.jpg

Fülszöveg:
Pikk egy új világban találja magát. Míg odalent a társai felnőttként, a közösség teljes jogú tagjaként kezelték, a városkában csak egy gyerek a sok közül, akinek az iskolapadban a helye. Pikk képtelen megtagadni magát, hiába igyekszik beilleszkedni a kisváros életébe, makacssága újabb és újabb konfliktusokba sodorja.
Ráadásul Fakó is hűvösen és távolságtartóan viselkedik vele, míg Kósza többet akar a puszta barátságnál. Az új környezetben a barátok egyre jobban eltávolodnak egymástól. Pikk nem tehet mást: a maga útját kell járnia, bármilyen fájdalmas és magányos legyen is az.
A tanév végén Pikk őrszolgálatra jelentkezik, hogy a kiválasztottakkal együtt megvédhesse a földműveseket a korcsok egyre hevesebb és kegyetlenebb támadásaitól. Az eseménytelenül induló küldetés azonban váratlan fordulatot vesz. A városlakók által alábecsült korcsok figyelik az embereket. Terveket szőnek és várnak. El akarják pusztítani Megváltás városát, és a végső katasztrófát csak Pikk látja előre…

 

Szerző: Ann Aguirre
Cím: Helyőrség
Eredeti cím: Outpost
Kiadó: Fumax
Eredeti kiadó(k): Feiwel & Friends
Kiadási év: 2013
Oldalszám: 334

Értékelés: 5/4 – A könyv első jó negyede fantasztikus. Vázolja Pikk és a többiek helyzetét, felvet pár kérdést a mutánsokkal kapcsolatban. Ez így szuper meg minden, de nem csak ez kell egy jó könyvhöz. A regény közepét nem élveztem, mert hiába vannak nagyon jól megírt mellékszereplőink, ha kevés szerepet kapnak. A helyszín és a történet is annyi lehetőséget rejt magában, de mind kihasználatlan maradt, mert “jó” íróhoz híven nem lehetett elhagyni a szerelmi háromszöget. Hová is gondoltam, mikor azt reméltem, hogy ebben az ifjúsági regényben végre nem a fiatalok drámázásairól fogok olvasni.
Adott nekünk egy nagyon jó fülszöveg, de csakis annyi tényleges történet van, ami oda le van írva. Igen, ennyire egyszerű. Minden kiszámítható és unalmas, a szereplők meg teljesen értelmetlenül cselekszenek. Talán ez egy kicsit túlzás, mert a végére egyáltalán nem számítottam.
Ez a kötet egyáltalán nem olyan pörgős, mint az elődje, de a végén az arcodba csap és visszatér az első rész komor és sötét hangulata is.

Szereplők: 5/3,5 – NEEEM! Ez most nagyon rosszul sikerült Aguirre kisasszonynak. Pikk a világ legostobább, legtehetetlenebb, legértetlenebb, legirritálóbb főszereplője. Gyakorlatilag semmi újat nem tudunk meg róla, az egész könyv alatt csupán szerelmesen bámul Fakó után, de néha Kószára is rápaslog, csakhogy legyen valami bonyodalom. Fakóról csak annyit, hogy: esze, mint egy marék rizsnek, ja! meg SABLON!!!!

Borító: 5/5* – A borítót nagyon szeretem. Tényleg odatették magukat grafikusok. Eredeti, rajta van, aminek rajta kell lennie. Próbálja nagyjából visszatükrözni a könyv “sötét” hangulatát.

Nem szeretek kertelni, szóval kimondom: Pikk egy hülye p*@#a. Mit tesz a könyvben? Nyavalyog. Őtet nem szeretik a falusiak, ő ki akar menni a mezőre és megvédeni a terményt, ő szereti Fakót, ő nem akarja megbántani Kószát, ő vissza akarja kapni Fakót, ő Kószával továbbra is szeretne baráti kapcsolatot ápolni, ő szeretné, ha Fakó nem lenne Kószára féltékeny, ő szeretné, ha felnőtt embernek számítana, ő szeretné, hogy komolyan vegyék… soroljam még? Ez megy az egész cselekmény alatt. Pikk és Fakó nyáladzanak, Kósza belerondít a kapcsolatba, Pikk hisztizik. Na kérem, ez nem történet. Érdekes, mert maga az alapötlet nekem nagyon is tetszett. Felfogni nem bírom, hogy tudta Aguirre ezt így eltolni.

Annyi kiaknázatlan lehetőség van ebben a kötetben. A legjobban a mutánsok evolúciós változása tetszett, ahogy “egyszerű vadállatokból” “gondolkodni képes lényekké” fejlődtek. Ez tényleg egy egyedi momentum volt, de legnagyobb sajnálatomra az írónő ennek csak a felszínét kapargatta.
Ami túl sok volt, az Pikk “kiközösítésének” bemutatása. Minden fejezetben minimum egyszer szerepel egy olyan jelenet, ahol Pikket alábecsülik, csúfolják, stb. Ennek ellenére szerintem ez is érdekes. Szemlélteti, hogy egy ember, hogyan reagál a környezetváltozásra, hogyan illeszkedik be egy teljesen más és idegen helyre, emellett a falusiak oldalát nem látjuk annyira. Csupán annyit tudunk róluk, hogy ők a rosszak és “jajj szegény Pikket senki nem szereti”. Egyébként semmi problémám nem volt ezekkel a részekkel, csak az zavart, hogy nagyon szájbarágós volt, amikor már huszonötödszörre volt ilyen jelenet.

A végkifejlett ott van. Ezt nem tagadom, nagyon jó lett. Izgalmas, pörgős, az ember falja az oldalakat, hogy megtudja mi is lesz a vég. Az utolsó fejezetekben már Aguirre jobban beleásta magát a mutánsok evolúciójába, végre felgyorsultak az események. Ekkor kaptam vissza azt a Pikket, akit én olyannyira megszerettem, vagyis inkább egy részét. Visszatért az ádáz harcos, aki bármit megtenne azokért, akik fontosak neki. Ha az eleje nem is annyira jó, már ezért megérte végigszenvedni. Nálam ez az utolsó durván száz oldal mindent vitt.
Volt sok jó pillanata a könyvnek. Sokszor felnevettem, sokszor aggódtam és sokszor átéreztem az emberek félelmét. Az érzelmek nagyon jól átjöttek.

Pikk hatalmas változáson megy keresztül, és az én szememben nem a jó irányba. Az erős, vadász énje szinte teljesen eltűnt, és helyébe kaptunk egy logikus gondolkodásra képtelen, hisztis lányt. Az első részben imádtam ezt a lányt, de ez a kötet olyan szinten megutáltatta velem, hogy így visszagondolva nem is értem, hogy tudtam kedvelni. Semmi újat nem tudunk meg főszereplőnkről, mindig csak azt hajtogatja, hogy ő vadász, de ki kell, hogy ábrándítsam, nem az. Azért annyira nem gyűlöltem. Igaz, megváltozott, de a regény végére egyre inkább hozzászoktam és megszerettem ezt az új Pikket. Jó volt újra a világába csöppenni. Hiába lett Pikk kicsit érzelgősebb, még mindig makacs és állhatatos. Próbál beilleszkedni, és megfelelni az elvárásoknak, de a saját elveit sem adja fel.
Fakó a létező legostobább férfiember szereplő. Talán még imádott Pikkjét is felülmúlja. Őszintén szólva nem igazán értem mit keres a könyvben, mert hogy semmi haszna, az hótziher. Semmi új információt nem közöl róla az író, nem ismerjük meg jobban. A történetben is csak annyira fontos, mint egy kacsa. Egyedül a szerelmi civódást biztosítja, és ebben ki is merült a szerepe. Így belegondolva, ha ő nem lenne, akkor ez egy jó könyv lenne, mert ha nincs Fakó, nincs romantikus szál, és ha nincs romantika folyhat tovább a cselekmény tele akcióval. Félreértés ne essék, én Fakót is nagyon szerettem az első kötetben. Nem tudom mi vágta fejbe, vagy fenyegette meg Aguirrét, hogy egy csodás első rész után egy “kupac fekáliát” írjon.

A mellékszereplők, ellenben a főbb karakterekkel, F-A-N-T-A-S-Z-T-I-K-U-S-A-K. Természetesen legnagyobb kedvencem Kósza. Ő tényleg ebbe a posztapokaliptikus regénybe való. Rendben, ő a szerelmi háromszög harmadik tagja, de nem érdekel, mert ő nem nyáladzik, nem folyik bele annyira a kapcsolatba. És ez így van rendjén. Kósza is átmegy egy kisebbfajta változáson. Az a kő szíve kicsit meglágyul, már nem csak önön érdekeit tartja szem előtt. De még mindig ott bujkál benne a régi Kósza is. Néha kitör és fellángol, de aztán újra lecsendesedik. Ez a fickó még mindig olyan akaratos, makacs és erős kisugárzású, mint volt. Hálát adok, amiért ez nem változott.
Az első kötetben megismert Tegan ebben a regényben már jóval kevesebb szerepet kap. Ő sem változott túl sokat, még mindig az a szerethető, élettel teli cserfes lány, akit megismertem.
Temérdek új karaktert is megismerhetünk, közülük kedvencem Hosszúpuska. Miért? Mert bátor, a tűzbe tenné, sőt teszi is a kezét a Megváltásbeliekért. Támogatja Pikket és barátait, nem előítéleteskedik velük. A legtöbb falusival ellentétben tesz is valamit azért, hogy Megváltás fennmaradjon.

Ha összesítve nézem, akkor ennyire vegyesen én még nem éreztem könyv iránt, adott egy jó alaptörténet, ami nem igazán lett továbbgondolva, egy érdekesnek ígérkező főszereplő, aki túlzottan megváltozik, és egy szerelmi szál, aminek semmi értelme. Egy kicsit lehúzó volt ez a kritika, de nem gondolom úgy, hogy teljesen időpocsékolás volt az olvasás, mert élveztem. Voltak momentumok, amiket kifejezettem szerettem. Aki elolvasta az első kötetet, az mindenképp vegye a kezébe ezt a regényt is, mert megéri. Remélem, a harmadik, a befejező rész már sokkalta jobb lesz, és ez a második csak egy áthidaló az első és az utolsó rész között. Nagyon vegyes érzések táplálok e regény felé, de talán a pozitívak valamivel erősebbek.
Ha szereted azokat s könyveket, amik egy apokaliptikus világban játszódnak, sötét a hangulatuk és izgalmasak a karakterek, akkor ez a te könyved lesz, feltéve, ha nem zavar, hogy a főszereplő lány egy liba.

Én Fancsali voltam, és vagyok is, lájkoljatok facebookon, iratkozzatok fel a blogra és a többi közhely. Legyetek rosszak, vagy jók, ahogy akarjátok, de olvasni el ne felejtsetek!

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s