A. M. Aranth: Oculus | ütős SF magyar tollból

Hali minna! Itt a könyvantropológus!

Az Oculus mérföldekkel elhúz a Dobszó a ködben mellett. És bármennyire jó volt az alap kompozíció, és bármennyire jók voltak a karakterek, sajnos nagyon vegyes érzelmeim vannak e regénnyel kapcsolatban. Egyáltalán nem tudom eldönteni, hogy ez most nekem tetszett, vagy sem. Annyi minden van benne, ami kiemelkedően jó, de annyi minden van benne – uraboccsá’ a kifejezésért – ami szarra való. Azért esik nehezemre erről a könyvről írni, mert az írója magyar, ezért kissé elfogult vagyok. Szó se róla, A. M. Aranth stílusa üt. Fantasztikus az írásmódja, de vannak olyan hóbortjai, amiktől én fejjel mennék a falnak.
Szóval, én vagyok a könyvantropológus, az boncasztalon pedig az Oculus.

covers_384187.jpg

Fülszöveg:
Mit tennél, ha tudnád, hogy egy napon elveszíted a nevedet, a családodat, a barátaidat, a jogaidat és jó pénzért egy vak Idős tudós mellé adnak oculusnak, hogy helyette láss és a nap harminckét órájából huszonhatban neki bámulj mikroszkópba?
Itt, Avalonon így megy. Akkor is, ha emiatt őrült szektások megpróbálnak felrobbantani, megutál a legjobb barátod, elszaporodnak a vágások a csuklódon… mert itt ez a rend.
A nevem Truth Dunn volt. Most már nem vagyok ember. Nem vagyok személy. Csak oculus.

Mit tennél, ha tudnád, hogy a legjobb barátod, egy lány, akit mindennél jobban szeretsz, rabszolga lesz? Végig tudnád nézni, ahogy tönkremegy? Hogy lassan megfojtja a rendszer? Mit éreznél, látva a híradóban egy robbantás helyszínén, mint szerencsés túlélőt?
Az én válaszom egyszerű. Én megpróbálnám kiszabadítani. Akkor is, ha nem akarja. Akkor is, ha nyakig véres leszek közben. Akármit is kelljen tennem.
A nevem Aoi Kane. És én nem fogadom el, hogy itt ez a rend.

Mit tennél, ha tudnád, hogy az Ellenséged, az, akinek a levadászására mindent feltettél, ott van az orrod előtt? Hogy még csak nem is tudja, hogy a világon vagy? Hogy elképzelni is képtelen, hogy mérgezett nyílvesszőként rohansz felé?
Én nem várok. Lecsapok rá, és eltaposom, ahogy érdemli. Bele sem gondolok, hogy mit ránt magával a semmibe.
A nevem nem számít. De mától én vagyok itt a rend.

Szerző: A. M. Aranth/Holló-Vaskó Péter
Cím: Oculus
Kiadó: Főnix Könyvműhely
Kiadási év: 2016
Oldalszám: 420 oldal

Értékelés: 5/4 – Nálam az utolsó pár fejezet billentette a mérleget pozitív irányba. Ha az nincs ilyen jól megírva, akkor csak egy erős három pontot tudtam volna adni a könyvnek. De így! Csak ámulok és bámulok ezen a befejezésen. Na, de a könyv többi része… a legnagyobb problémát nálam a szerkesztés okozta…ennyi hibát én még életemben nem találtam regényben, és ez engem kilökött a világból, na meg a fejezetek betűtípusa. Ronda és olvashatatlan. Na meg az a fantasztikus titulus… kardúr… ne már kérem… ugye ez csak egy vicc? Nagyin remélem, mert én szakadtam ezen a tituluson…Valamiért erről Jeffrey Stone A hajnal trilógiája című könyve ugrott be, ami nem mellesleg egy ízig-vérig fantasy… szóval ez nem épp egy sci-fibe való.

Szereplők: 5/4 – Ehh… mindenki szuper, és szép és jó, KIVÉVE!!! Truth Dunnt. Miért? Miért van az, hogy mélyen tisztelt Péter úr nem tud számomra szerethető főszereplőt írni?! Miért kell ezzel mindig kiborítania? Pffff… Na, de sebaj, mivel volt nekünk egy Kaled Merritünk, meg egy Szellemünk, meg Fényhozónk, meg Veritynk… Szóval a mellékszereplők jobbnál jobbak, ezért is akasztott ki annyira, hogy mégis, hogy lehet a főhősnőnk ennyire elcseszettül irritáló?!

Borító: 5/5* – Határozottan állíthatom, hogy baromi jó lett ez a borító. Igazi sci-fihez méltó. Abszolúte nemzetközi színvonalu, jó a tipográfia, szépek a színek. És ami nekem külön tetszik benne, hogy a borító elő -és hátlapján magyar lányok vannak, nem pedig az internetről letöltött képek. Egyetlen icikepicike bajom van, – mert nekem ugyebár mindenbe bele kell kötnöm – hogy Luca nem Truth. Én egyáltalán nem így képzeltem el a főszereplő lányt, de ez legyen a legnagyobb gondom az életben.

Hahahahaha… most következik az a rész, amikor Ti sem fogjátok tudni eldönteni, hogy “ennek most tetszett a könyv, vagy nem?”
Tehát, a regény fantasztikus történettel rendelkezik. Gyors sodrású, az ember egy huzamban akarja leolvasni, mert végig pörög, igaz, vannak kisebb-nagyobb hullámvölgyek, de nem sok. Az írói stílus mindent túlszárnyal… DE, – mert mindig van egy de – hogy a fenébe kerül Truth Dunn ebbe a világba? Milyen alapon lett ő beleírva, amikor semmi haszna és semmi értelme nincs a létezésének. Ő csak úgy van. Minden ok nélkül. Mert hát kell lenni egy tini pi*sának, aki elviszi a hátán a világ problémáit, mert csak. -_-

Én őszintén nem értem Truth Dunn gondolkodásmódját. Gyűlöli az oculus rendszert és Veritiy Cadogant, de ennek ellenére nem lázad! Csak ül a valagán, és beletörődik a sorsába… Mé’? Az elején sajnáltam ezt a kis szerencsétlen leányzót, aztán egyre inkább tojtam a fejére, mígnem totál kiborított, és szívem szerint fejszével vágtam volna aprócska kis cafatokra, majd még jól meg is tapostam volna. Egy idő után már csak hápogni tudtam a cselekedetein, nem tudtam ép ésszel felfogni. Az a kis szó mindig ott motoszkált a fejemben, és a végére meg is bizonyosodtam róla, ez a csaj egy hülye. Totál életképtelen és inkompatibilis. És emellett a karakternek nevezett krumplis zsák mellett ott van az a csodás történet, tele drámával, vérrel, árulással és még több vérrel. Tehát, hogy is van ez? Truth Dunn nagyon nem passzol ebbe a világba. Nagyon nem.
Jó, nem is fecsérlek több szót rá, mert értelmetlen, inkább beszéljünk a pozitívumokról.

Szellem. A legnagyobb pozitívum ebben a regényben. Teljesen oda vagyok érte, nagyon jól ellensúlyozta azt, hogy van a regényben egy Turth Dunn. Szellem a földi űrhajó, Cernobog mesterséges intelligenciája. Egyetlen célja, hogy végezzen az Ellenséggel. És ezért bármire képes. Bárkit képes feláldozni és manipulálni. Imádom. Hidegvérű, nem fél bemocskolni a “kezét”, egy feltartóztathatatlan, egoista mocsok, és EGY MESTERSÉGES INTELLIGENCIA, ami szinte kötelező egy SF regénybe. Annyira jól el lett találva az az önimádó, beképzeld modora, hogy az valami hihetetlen. Ki gondolta volna, hogy Fancsali az MI-t fogja legjobban kedvelni… egy érzelemmentes, fennhéjázó mocskot… Mint tudjuk, egy MI-nek nincsnek érzelmi, ennek ellenére felismeri az emberi érzelmeket és kiválóan tudja őket manipulálni. Magyarán az MI ebben a regényben egy hatalmas nagy köc*ög, és egyben a legérdekesebb karakter is. Zseniális. Annak ellenére, hogy kevés – és sajna rövid – fejezet volt az ő szemszögéből megírva, én nagyon megszerettem, egyértelmű, hogy azok voltak a legjobb részek, ahol ő állt a középpontban.

Akkor van még egy Kira Rahnunk is, aki könnyen befolyásolható, hirtelen haragú, nem szereti ha elveszik a “játékát”, és ami a legjobb benne: meg akarja ölni Truth Dunnt. Már a földiek felbukkanásakor rájöhetünk, hogy Kira szerelmes Kaledbe, és mivel, mondjuk úgy Truth “enyhén” beleszól az ő kapcsolatukba, Kira zabos lesz. Fantasztikus! Nincs is jobb egy bosszúszomjas, szerelmes gyilkológépnél! *őrült kacaj* Egyébként a földi csapat többi tagja tökéletesen semmilyen és jelentéktelen. Semmiben nem befolyásolják a történetet, de még csak érdekesnek sem mondhatóak. Szóval nálam ők is a krumplis zsák kategóriába estek.

És, ha már szerelem, mindenképp meg kell említeni eme furcsa szerelmi háromszög harmadik tagját, Kaled Merritet. Azt a számító kis köc*ögöt, Ugyan kérem, hol van itt a szerelem? Kaled csak véget akart vetni mindennek, nem szerette ő sem Kirát, sem Turth Dunnt. Eleinte tipikus YA faszinak tűnt, de a végén kiderült, hogy ez csak egy álca! Sokkal több ő annál, mint aminek elsőre tűnik.Tökéletes! Kaledet eleinte egy idiótának gondoltam, de aztán… jött a könyv vége. Rég nem olvastam már ekkora csavart könyvben. Hatalmasat ütött, mert bármennyire ki akartam logikázni, hogy vajon ki lehet az Ellenség és mik a szándékai, sehogy nem jöttem rá. Így a vége nekem hatalmas meglepetés volt. Kalad Merritért meg hatalmas pacsi Péter úrnak.

Az eleje kissé döcögősen indult be, olyan, mint amikor beül az ember egy régi ladába. Kicsit zörög, kicsit döcög, de pár kör után úgy megy, mint az álom. Ezzel a könyvel is ez volt a helyzet. Nehezen akart elindulni, de miután végigverekedtem magam az elején beindult a sztori és le sem akartam tenni a könyvet.
Ha nem lenne benne az a sok nyifinyafi, akkor simán megkapná ez a könyv az 5 csillagot, de így… túl sok a tini hiszti-dráma.

És hát, mivel ő egy központi figura, mindenképp ki kell, hogy emeljem a Lila Tornádót, Aoi Kanet. Krumplis zsák. Olyan akár a barátosnéja. Egyszerűen irritál. Persze voltak jó megmozdulásai, de kevés… túl kevés. És olyan jól indult, miért lett belőle ez?
Magáról az Ellenségről nem nagyon tudok mit mondani spoiler nélkül. Legyen annyi elég, hogy megdöbbentő és szuper végkifejletet kapunk a küzdelmünkért.

Pár szót a világ felépítéséről is kell beszélni, mivel ez az egyik legnagyobb erénye a könyvnek. A legapróbb részletekig ki van dolgozva. Már az elején érezni lehet, hogy ezzel a világgal valami nagyon nem okés, és ahogy halad előre a történet fény derül arra a bizonyos dologra.
Nekem még ezek a kis hangulatfestő elemek is belopták magukat a szívembe, főképp a tetoválószalon. Tehát a világra mindenképp adnék egy hihetetlen erős ötöst, mert az tényleg ott van.

Ez egy határozottan elgondolkodtató regény. Még a befejezés után is azon pörgött az agyam, hogy én mit tettem volna abban a helyzetben? A szülők, hogy adhatják el a gyerekeiket oculusnak? Ez a valóságban is így lenne? Ha ez a helyzet állna fenn, az emberek ilyen könnyen eldobnák a gyerekeiket, csakhogy lássanak? Egyszerűen nem akartam belegondolni, hogy lehetséges volna az, hogy a szülők pénzt csináljanak a gyerekeikből. De belegondoltam. A középkorban is adtak el gyerekeket rabszolgának, vagy épp odaadtak az egyháznak. Lehetséges volna, hogy akkor ez a jelenben is megtörténhet? Azt hiszem ezt nem akarom elhinni.

Így utólag átgondolva nagyon is szerettem ezt a regényt. Mert elgondolkodtatott, de volt benne bőven akció és kiváló karakterekben is gazdag volt. Örülök, hogy elolvastam, mert mégis csak egy magyar íróról van szó, méghozzá egy nagyon jó magyar íróról, aki valami újat alkotott. Újat és egyedit. Olyat, amit tényleg érdemes elolvasni – még a borzalmas főhős ellenére is – mert egy maradandó élményt nyújt.

Való igaz, nem egy tökéletes regény, de rengeteg pozitívummal rendelkezik, ezért, ha olvasni akarsz valamit, ami magyar, és egyedi, akkor olvasd ezt. Ha kezdő sci-fis vagy, akkor olvasd ezt. Ha csupán egy izgalmas, fordulatokban gazdag regényre vágysz, akkor olvasd ezt. És, végül, ha A. M. Aranth rajongó vagy, úgy, mint én, akkor ez tényleg kihagyhatatlan lesz számodra!

És, akkor jöjjön az ok, hogy miért olvastam el most a könyvet:

tbr1fordulo.png

Tehát, mint minden könyvmolynak, nekünk, Prológus bloggereknek is elég sok várólistás könyv felgyülemlett. Ezért hoztuk létre ezt a kihívást, hol mindenki egy minimu 10 könyvből álló listát hoz létre, és egy másik tag választ neki ezek közül egyet, és pluszba egy feladatot. Részletesebben itt: link
Az én könyvemet és feladatomat Luca, az One More Page blog írója választotta. A feladatom pedig nem más, mint *dobpergés* : megformálni Truth Dunn (borítón lévő lány) arcképét sárból. Fantasztikus, igaz? -_-

Na, de lássuk, hogy milyenre sikeredett eme mestermű! (nem nagyon elborzadni)

20160819_091150_1.jpg

Jó, ez nem Truth Dunn. Inkább hasonlít egy 80 éves nagymamára, de nem baj. Jó ez így. xD

Én Fancsali voltam, és vagyok is, lájkoljatok facebookon, iratkozzatok fel a blogra és a többi közhely. Legyetek rosszak, vagy jók, ahogy akarjátok, de olvasni el ne felejtsetek!

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s