Jennifer Niven: Veled minden hely ragyogó| egy érzelmi hullámvasút

Üdv-üdv! Itt egy letargikus könyvantropológus manifesztál.

Az elmúlt időszakban nem nagyon akarództam olvasni, és ennek legfőbb oka az a könyv, amiről most fogok nektek írni. Túlzottan belemerültem, és amikor ki kellett volna szakadnom a világból én nem tudtam, így elég nehéz volt egy másik könyvet olvasni, ennek ellenére elkezdtem az Üvegtrónt és mondhatjuk, hogy sikeresen tudom már olvasni.
Hihetetlen nem? Én és a romantikus regények nem vagyunk meg egymás mellet, most mégis egy ilyet fogok kivesézni. És tudjátok mi ebben a legkülönösebb? Hogy tetszett.
A könyvet ugye már jó régen befejeztem, a kritika írást mégis nagyon elhúztam. És nem azért, mert nem tetszett a könyv, sőt, nagyon is szerettem, de a cselekmény vége… azt hiszem ha frissiben írtam volna a bejegyzést túl könnyen elszabadultak volna az indulatok.
A bejegyzés eleje egyáltalán nem fog spoilert tartalmazni, de a végén (jelezni is fogom) lesz egy elég spoileres rész, azt csak az olvassa el, aki már a könyvet befejezte, vagy esetleg egyáltalán nem tervezi elolvasni. Na, de akkor kezdjük meg a boncolást! 😀

covers_369008.jpg

Fülszöveg:

Theodore Finchet elbűvöli az elmúlás. Már több módját is kipróbálta, hogy véget vessen az életének. Ám a világ jó és szép dolgai, legyenek azok bármilyen kicsik, minden egyes alkalommal megakadályozták ebben. Violet Markey úgy él, hogy csak a jövőbe néz, számolja a napokat az érettségiig, és azt tervezi, hogy elhagyja a várost, ahol minden a nővére halálára emlékezteti. Egy hihetetlen véletlen megváltoztatja mindkettőjük életét. Amikor Finch és Violet az óratorony párkányán találkozik, még nem tudják, ki menti meg a másikat. Aztán egy iskolai projekten azt a feladatot kapják, hogy fedezzék fel saját államukban a „természet csodáit”, de Finch és Violet közösen egy sokkal fontosabb utazásra indulnak…

Finch Violet mellett önmagára talál, és a lány megismeri néha kicsit furcsa, de vicces, nyitott, jókedvű oldalát. A fiú pedig eléri Violetnél, hogy már ne számolja a napokat az utazásig, és készen álljon egy új életre. De ahogy Violet világa egyre inkább kinyílik, Finché úgy zsugorodik.

A könyv meghódította a New York Times sikerlistáját.

Szerző: Jennifer Niven
Cím: Veled minden hely ragyogó
Eredeti cím: All the Bright Places
Kiadó: Maxim
Eredeti kiadó(k): Knopf(2015) Penguin(2015)
Kiadási év: 2015
Oldalszám: 430

Értékelés: 5/végtelen – Szerintem már rájöttetek, hogy nekem ez a regény kedvencem lett. Na de miért? Mert nem üres rizsa, nem papolás, van a történetnek tartalma és valós mivolta. Az egész könyv igazi, nem éreztem rajta azt az átható pénzszagot, ez tényleg nem a bevételért íródott. És ugyan nincsenek benne tündérek, orkok, törpék, sárkányok és más fantasy lények/elemek (ami nálam azért elég nagy mérvadó) de tetszett, a mi világunkban játszódott, emberek voltak a főszereplői és nem bántam. Nem bántam a romantikus szálat sem, pedig alapból eléggé (nagyon) gyűlölöm a szerelmi témájó könyveket, de ebben ez sem zavart. A valóság súlya viszont sziklaként rántott a mélybe, olyan erővel nehezedett rám, hogy azt hittem összeroppanok, mert a regény tényleg igaz, nem csalás és nem is ámítás. Megríkatott, megnevettetett, feldühítette, összetört, majd újra összerakott, aztán ismét darabokra zúzott, megfélemlített és megnyugtatott. Annyi mindent éreztem és éltem át olvasás közben, hogy sem leírni, sem elmondani nem lehet. Hát csodálkoztok, hogy nehezen szakadtam el?

Szereplők: 5/10 – Hahahahahaha *őrült, becsavarodott kacaj* Neeem fogok sokat beszélni a szereplőkről, mert akkor biztos, hogy elmondok nektek valami fontosat, valamit, mit nem kellene, szóval elégedjetek meg annyival, hogy MI A BÁNAT és MIÉRT?!

Borító: 5/5 – Nagyon hálás vagyok azért, hogy meghagyták az eredeti borítót. Igazán illik a történethez szó se róla, a könyv olvasása előtt is megakad rajta az ember szeme, de utána… utána nyer rajta értelmet minden, a cetlik, a madárka és a virág. Mind-mind jelentéssel bír.
A színeket imádom! Általában jobban kedvelem a sötétebb színeket, de ezen a borítón kifejezetten tetszenek a halványkék háttéren (ami szintén értelmet kap az olvasás végeztével) a sárga, rózsaszín és kék cetlik. Nagyon jól mutatnak, úgyhogy csak gratulálni tudok a tervezőnek.

Én még mindig fenntartom azt az állításomat, hogy nehéz engem megríkatni, ennek a könyvnek mégis sikerült. Úgy sírtam rajta, mint egy érzelgős liba, aki otthon, a szobájában ezt szokta gyakorolni. Az utolsó fejezetek egy az egyben megrettentettek, feldühítettek és elszomorítottak. Kicsit félre is kellett tennem a könyvet, mert egy napra teljes letargiába kerültem, na de kezdjük a könyvvel való kapcsolatomat mindjárt az elején.

A regényt még 2015 novemberében vettem egy másik könyv kíséretében. Őszintén nem értem miért vártam vele eddig, túl sztereotípikus voltam, mert nézzünk csak rá a borítóra, tipikusan az a csajos, engem taszító borító (persze olvasás után egyből beleszerettem) és a nem olvasásba az is közrejátszott, hogy ROMANTIKUS, és köztudott, hogy én nem nagyon szoktam ebben a témában olvasni. Akkor kérdezhetitek ti, hogy miért vettem meg egyáltalán a regényt? Mert a fülszövege megfogott. Kicsit hasonlított A nyugalom tengeréhez, amit pedig imádtam, szóval gondoltam teszek egy próbát. És a regény messze felülmúlta elvárásaimat, határozottan kedvencemmé nőtte ki magát.

Már a nyitójelenet sem hétköznapi, két főszereplőnk az óratorony tetején állva “fut egymásba”. De miért is mentek fel oda? Szerintem nem nehéz kitalálni, mindketten a halálukat tervezték, de végül Finch megmenti Violet életét, csakhogy a sajtó valamiért ezt fordítva állítja be.Ezután jön a földrajz(?) ahol a feladat az, hogy párban fedezzék fel államukat, azaz nézzék meg a nevezetességeket és dokumentálják azt. Finch persze azonnal letámadja Violetet, mert a lány korábban rámosolygott (ez aztán az indok). Violet végül beadja a dereket, és együtt indulnak felfedezőútra. A történetről ennyit (ha többet írnék, lelőném a “poént”)

Kezdetben nem voltam túlzottan elragadtatva Violettől, de ahogy haladtam előre (és ahogy Finch és Violet kapcsolata is haladt előre) úgy szerettem meg ezt az eleven, mosolygós és kreatív lányt. Természetesen Finchet már a kezdetektől fogva szerettem és nagyon szurkoltam, hogy AZ ne következzen be. Finch egy hihetetlen karakter, nem éreztem rajta a sablonosság bűzét (na jó, tökéletes külső, de ez nincs ám annyit hangoztatva).  Finchre mondhatjuk, hogy érzelmileg labilis, mivel egyik kedvenc elfoglaltságom az emberek elemzése (ez Finchnél sem volt másképp) már a kezdetekben rájöttem, hogy bizony ő bipoláris zavarral küzd, de a rosszabb fajtával. És ez köszönhető a sok, uramboccsá’ ostoba embernek, akik körülveszik őt, akik nem voltak képesek felismerni a problémáit, mert a saját, csipp-csöpp ügyeikkel voltak elfoglalva. Ez okozta nálam az, amit én csak úgy hívok, hogy “dühszintróma”. Olyan mértékig felhúztam magam, hogy képes lettem volna a könyvben szereplő ÖSSZES ostoba *#&@% agyonverni egy fejszével, nem nagyon, csak egy kicsit, éppen hogy fájjon nekik.

Az egyik kedvenc momentumom az a becenevek, azaz csak egy becenév van, amit Finch adott Violettnek, és mivel a mi Finchük már csak ilyen kreatív Violett beceneve a következő lett: Supermárkás Ultraviola. Most mondjátok azt, hogy nem szuper, csak emlékeztetőkét, ha valakinek nem tetszene: fejsze 😀 (vicc volt, szeretek mindenkit)

Egyébként tényleg nem csak szomorú történések sorozata a regény, elég sok vicces és vidám jelenet van benne, amiket én is nagyon jót derültem. A könyv nagy részét ez a vidám/szarkasztikus rész teszi ki, de közbeékelődik azért elég sok filozofikus, vagy morózus jelenet.
A poénok nálam ütöttek, imádtam Finch szarkasztikus és szókimondó humorát. Fergeteges volt.

A könyv sok-sok gondolkodnivalót adott. Elméláztam azon, hogy milyen önző is az ember. A regényben senki, ismétlem senki, nem volt képes felismerni, hogy Finch labilis, problémákkal küzd. Ott van az anyja, már mikor elvált a férjétől, de még mindig ezen kesereg, nem lép tovább, nem érdekli őt a gyerekei jövője, de még a jelenje sem. Azt sem tudja hol a gyerek, ha pedig eltűnik az a válasza, hogy: máskor is csinált ilyet, majd visszajön. Kérem szépen, hogy lehet valaki ennyire közömbös a saját fia iránt?! Hogy lehet valaki annyira önző, és önsajnáló, hogy képtelen észrevenni a problémákat?! Na és nem csak az anya volt ilyen, az apa talán még nála is rosszabb. Minden vasárnap a “régi” és az “új” családja együtt ebédel, ezen az egy napon látja Finchet és testvéreit, de őt ez egyáltalán nem érdekli, veri a gyereket mindenért! És még ő van felháborodva! És ennek a családnak volt képe…. spoiler lenne szóval nem fejezem be a mondatot. Hihetetlen, hogy volt olyan bőr a pofájukon, hogy ezek után aggódjanak Finchért.
Ó, hát a másik kedvenceim Violet szülei voltak. Mikor megtudták, hogy Finch volt az, akit Violet “megmentett” azonnal “bezárták az ajtót”, elítélték, pedig nem is ismerték, még csak egy esélyt sem adtak neki, annak ellenére, hogy Finch próbálkozott, de mégsem dobtak neki egy csontot sem, mert más volt, nem volt átlagos, különleges volt, ezért kirekesztette mindenki, problémának tekintették, amiről azt hitték, ha a szőnyeg alá söprik, akkor eltűnik, felszívódik. És az a szomorú, hogy ez nem csak kitaláció. Ez a valóságban is nap, mint nap megtörténik.

És erre mit lépett Finch? Eltűnt. És ki aggódott érte? Violet. Senki más, még a szülei is teljesen érdektelenek voltak. Most jön egy kevés spoiler rész, aztán folytatom spoilermentesen 🙂

 

SPOIER!!!SPOILER!!!SPOILER!!!

 

Miért kellett ezt tenned Niven? Miért kellett elvenned Finch életét? Teljesen logikus döntés volt. Már a könyv elején tudtam, hogy ez be fog következni, de mégis megrázott, mert reménykedtem, reménykedtem, hogy az emberek tudnak változni, és képesek lesznek észrevenni, hogy valami nincs rendjén, de ahogy haladt a történet, úgy kezdtem el elveszteni a hitemet.
És tudjátok mi a hihetetlen? Finch anyja Violetet küldte, hogy keresse meg a fiát! Ő nem volt képes rá, hogy bárki mással is foglalkozzon, egyedül saját maga érdekelte. Undorodom tőle. És tudjátok mi a legnevetségesebb? Hogy ezután még elment a temetésre! Nem volt joga hozzá!

 

!!!VÉGE A SPOILERNEK!!!

 

Ha mindent összevetek, akkor ez egy hihetetlenül jó könyv volt. Mindenkinek el kellene olvasni, ha tehetném most azonnal kötelezővé tenném az iskolákban.
Csodálatos történet, még csodálatosabb karakterekkel, akik belopták magukat a szívembe, akik igaziak voltak, akik ráébresztettek arra, hogy milyen önző is az emberi faj, és arra, hogy nincs szebb dolog az életnél, hogy őriznünk kell azt, és segítenünk, ha úgy látjuk társunk segítségre szorul.

A könyv utolsó lapján van egy lista olyan szervezetekről, amik lelkisegélyt nyújtanak. Ezeket én is szeretném feltüntetni:

http://szolgalatok.lelki-segely.hu

S.O.S. Telefonos Lelki Elsősegély Szolgálat
tel.: 116-123

Caritas Lelkisegély Telefonszolgálat
tel.: 06-80-505-503

Kék vonal (gyermek- és ifjusági telefonszolgálat)
tel.: 116-111

Ifjúsági Lelki Elsősegély
tel.: 137-00

http://www.gyaszportal.hu

Én Fancsali voltam, és vagyok is, lájkoljatok facebookon, iratkozzatok fel a blogra és a többi közhely. Legyetek rosszak, vagy jók, ahogy akarjátok, de olvasni el ne felejtsetek!

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s