David Wong: John meghal a végén | beteg humor és természetfeletti gyilkolás

Üdv földi halandó! Itt a könyvantropológus löki a vakert.

A John meghal a végén egy szellemes könyv, a szó mindkét értelmében véve. Végig röhögöd a könyvet, de azért volt bennem egy kis félelemérzet is a szellemek/démonok/tudja a franc mik miatt. A regényt még vagy két hónapja vettem magamnak, elég sokat csücsült a polcomon is, és az olvasást is eléggé elnyújtottam, DE végre sikerült a klaviatúra elé lehuppannom, és megkezdhettem az értékelés írását. Kezdjünk neki!

covers_371533.jpg

Fülszöveg:
STOP! – NEM SZABADOTT VOLNA CSUPASZ KÉZZEL MEGFOGNOD EZT A KÖNYVET! – NE, MOST MÁR LE NE TEDD! KÉSŐ! – FIGYELNEK! David Wong vagyok. John meg a legjobb haverom. Persze, mindkettő álnév. Talán a tiédet sem árt megváltoztatni! Lehet, hogy tudni sem akarsz arról, amiről ezeken az oldalakon olvashatsz: a SZÓSZRÓL meg a KORROKRÓL, a támadásról, a jövőnkről. Késő! Hozzáértél. Belecsöppentél a játékba. A hatalmukba kerültél. Csak a tudás védhet meg. El kell, hogy olvasd! De végig! Még a sült kolbászos részt is! Hogy miért? Nincs más választásod, bíznod kell bennem! ÉS A LEGFONTOSABB: – A SZÓJASZÓSZ NEVŰ DROG BEPILLANTÁST ENGED EGY MÁSIK DIMENZIÓBA. – JOHNNAL SOHA ESÉLYÜNK SEM VOLT VISSZAUTASÍTANI. – NEKED MÉG VAN! Szerencsétlenségünkre, ha helyesen döntesz, jóval nehezebb lesz elmagyarázni, hogyan kellene visszaszorítani az emberiség leigázásával fenyegető, jelenleg is folyó túlvilági támadást. Tényleg, annyira sajnálom, hogy belekevertelek! Ám ahogy ezekről a szörnyűséges eseményekről és világunk hamarosan elkövetkező, mélységesen sötét korszakáról olvasol, egy dologról semmiképp ne feledkezz meg: AZ EGÉSZNEK NEM ÉN VAGYOK AZ OKA!

Szerző: David Wong
Cím: John meghal a végén
Eredeti cím: John Dies at the End
Kiadó: Könyvmolyképző kiadó
Kiadás éve: 2015
Oldalszám: 544 oldal

Értékelés: 5/4 – A legnagyobb problémám az volt a könyvvel, hogy a kis ismertetők, amik el voltak helyezve a hátulján és az elején túlzottan félrevezettek. Az ajánlók azt ígérték, hogy olyan lesz, mint Stephen King, én vártam a rettegést, de nem jött… Túl sokat vártam a regénytől, túl sokat ígértek az ismertetők. De ez nem azt jelenti, hogy rossz a könyv, SŐT! Nagyon is kedveltem mind a történetet, mind a szereplőket, mind a stílust, viszont egy életre megtanultam, hogy SOHA NE ALAPOZZ A KÖNYVÖN LÉVŐ AJÁNLÓKRA!

Szereplők: 5/5 – Ó, a karakterformázás! Hát az valami fantasztikálisan sikeredett! Johnt és Davidet, a két főszereplőt igazán megszerettem, persze a mellékkarakterek is nagyon jól kidolgozottak és szerethetők, na persze sokukat ízig-vérig gyűlöltem, éljen az az utálkozó fajtom! 🙂 John egy tipikusan mai, fiatal srác Daviddel egyetemben a maguk fura módján. A történetet David szemével követhetjük végig, így őt jobban megismerhettük, teljesen belemászhatunk a fejébe.

Történet: 5/4 – Nagyon érdekes, nagyon egyedi, olvastatja magát, de egy icike picike apróság mégis zavart. A John farkáról szóló részek teljesen kiakasztottak. Félreértés ne essék, először vicces volt John nagyzolása, de egy idő után már az agyamra ment. A dialógusokban, de még a leírásokban, sőt, még a fejezetcímekben is előfordult “néha” egy-két káromkodás, szóval akit ez zavar egy regényben az bele se kezdjen.

A legjobban a fülszöveg keltette fel az érdeklődésemet, no meg a különleges borító. A fülszövege teljes egyszerűséggel olyanná teszi a könyvet, hogy KELL! A történetről nem árul el sokat, épphogy csak megpendíti a témát, ellát egy kevés háttérinformációval, de jórészt hagyja, hogy az olvasó fedezzen fel mindent. Semmilyen “slusszpoént” nem lő el és félre sem vezet.
A borító pedig még jobban kiegészíti a fülszöveget. Nagyon jól illik a könyv hangulatához, pont ugyan olyan fura, egyedi, más és beteg, akárcsak maga a regény.

A karakterek… furák, de jó értelemben. Érdekesek, szerethetőek, betegek és, mint az kevés könyvszereplőnél esik meg, esendőek. Ugyan úgy hibáznak, mintha Te vagy Én lennénk azok, pont olyan önzők is, mint a körülöttünk élők, és talán mi magunk is. Az író nem szépíti az emberi tulajdonságokat, teljesen realista a karakterformázást tekintve. A regénynek ez az egyetlen reális pontja, a többi mind-mind annyira abszurd ökörség, hogy nehéz szavakba önteni. Nekem a prológus után szakadt el a cérna, ott értettem meg, hogy semmi értelmes dolog nem lesz leírva a sorokban. És, hogy milyen igazam volt. Persze ez még mindig nem azt jelenti, hogy borzalmas lenne a könyv. Én nagyon is szerettem, pont az abszurd mivolta és a karakterek egyedisége tette számomra igazán kiemelkedővé ezt a könyvet.
David szemszögéből olvashatjuk a regényt, de mellette még ott van John is, másik főszereplőként. David normális emberként akarja tengetni a mindennapjait, de van egy kis bökkenő, Korrok kiszemelte magának Őt és Johnt, így esélye sincs arra, hogy egyszerű, szerény kis életet éljen. Nem igazán élvezi a helyzetet, de képes együtt élni vele, és megbirkózni a szellemdémonizék által útjába gördített akadályokkal.
Ott van ugye még nekünk John is, akinél nagyobb marhát biztos, hogy nem hordott hátán a Föld. Néha már-már úgy éreztem nem tudja felülmúlni a hülyeségét, hát megtette. John nem hülye, annak ellenére, hogy az ember úgy érezheti annyi esze van, mint egy elcseszett kavicsnak, de nem. A maga találékony módján van esze. Bármilyen kutyaszorítóból képes magukat kivágni, és bármilyen őrültséggel álljon is elő, a legtöbb esetben sikerül. Tehát eszes, de nem az egyetlen jó tulajdonsága. Annyira csupaszív, és amilyen agyalágyult, annyira szerethető is. Nem is titkolom, hogy egy kicsivel jobban kedveltem, mint Davidet.

A történet, akárcsak a karakterek, beteg. Sőt! Még a betegebbnél is betegebb. A nyitójelenetben egy mindenféle húsokból összerakott szörny támad a szereplőkre. ÉS ez még egy viszonylag normális jelenet volt! Magáról a sztoriról nem is lehet sokáig beszélni, mert annyira kusza, meg sem próbálkozok vele, olvasni kell és kész. 🙂
Egy minimális szerelmi szál is feltűnik a sok elmebeteg dolog mellet, de nem zavar sok vizet, nincs is túl sok jelentősége a történet alakulásában, inkább átadja helyét az őrületnek. Maga a kapcsolat aranyos és fogjuk rá, hogy hihető szerű.  Egyébként a történet nagy részét a téboly és a viccek uralják, nincs is nekem ezzel bajom. A könyv végéig szinte fetrengtem a földön a röhögéstől.

Egy kicsit azért vegyesek az érzelmeim a könyvvel kapcsolatban. Voltak oldalak, mikor semmi nem történt, ilyenkor félre is kellett tennem, mert nem bírtam tovább. Néha már a hülyeség is vagy soknak bizonyult, vagy én nem voltam pihentagyú állapotban. Néhol egy csöppet erőltetettnek is érzetem e poénokat, vagy épp a történet alakulását. Vannak részei a történetnek, mikor elég kiszámítható, máskor meg teljesen váratlanul ér egy-egy fordulat, mert még csak ötletnek is rossz lenne. Az író igen tehetséges abban, hogy amit egy átlag ember az évezred legnagyobb őrültségének gondolt, abból Ő megír egy életmentő ötletet. Ide hoznám a kedvenc példámat: John egy kutyát felemelve (szerencsétlen kutya fosik) telibe küldi az ellenséget kutyafossal, majd elmenekül Daviddel.
Na kérem, ezt ki gondolja épeszű ötletnek? Senki? Nem lepődtem meg. A jelenet után becsaptam a könyvet, a kezemmel fogtam a fejemet, és ezt mondtam magamnak: jó, jó, szabad országban élünk, én nem szólok bele.

Én Fancsali voltam, és vagyok is, lájkoljatok facebookon, iratkozzatok fel a blogra és a többi közhely. Legyetek rosszak, vagy jók, ahogy akarjátok, de olvasni el ne felejtsetek!

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s