Josh Malerman: Madarak a dobozban | sötétség, behunyt szemek és halál

Hellow földi élőlény! Itt a könyvantropológus manifesztál.

covers_342988.jpg

Fülszöveg:

Valami rémisztő dolog garázdálkodik odakint, amire nem szabad ránézni. Egyetlen pillantás elég ahhoz, hogy az ember őrült, kegyetlen gyilkossá váljon. Senki sem tudja, mi az, és honnan jött.

A szörnyűséges hírek egyre gyakoribbá válnak. Majd a tévé elsötétül, a rádió elhallgat, és az internet is összeomlik. A telefonok elnémulnak. Az ablakon pedig nem lehet kinézni többé.

Mára csak maréknyi túlélő maradt, köztük Malorie két gyermekével, akiket az egyetlen lehetséges módon nevel: a négy fal között. A folyóparti, elhagyatott ház ajtaja zárva, a függönyök behúzva, az ablakokra matracok szögelve.

Egyetlen esélyük, hogy elmenekülnek egy másik helyre, ahol talán biztonságban lehetnek. De az előttük álló út elrettentő: harminc kilométer a folyón, egy evezős csónakban bekötött szemmel! Csak Malorie találékonyságára és a gyerekek éles hallására támaszkodhatnak. Egyetlen rossz döntés is végzetessé válhat. És valami követi őket. De vajon ember, állat vagy szörnyeteg?

Josh Malerman lélegzetelállító debütálása egy letehetetlen, rémisztő és lebilincselő panoráma egy sarkaiból kifordult világról.

Író: Josh Malerman
Eredeti cím: Bird Box
Kiadó: Fumax
Kiadás éve: 2015
Oldalszám: 262
Téma: Misztikus, Thriller, Disztópia

Értékelés: 5/5:
Abszolút kedvencem lett. A karakterek, a történet, a hangulat együtt olyan összehatást keltett, hogy… nincsenek rá szavak. A világfelépítés szinte tökéletes, mindig is érdekelt, hogy birkózna meg a mai társadalom, egy hirtelen bekövetkezett katasztrófával. Ha valami újra vágysz, szereted a thrillert, szeretnél egy kicsit borzongani, akkor ez a te könyved. Viszont, ha félsz a sötéttől, és könnyen megijedsz, akkor válassz valami könnyedebb olvasmányt.

Szereplők 5/5:
Biztos vagyok benne, hogy mindenki talál olyan karaktert akivel szimpatizál, akit utál és olyat, aki semleges számára. A szereplők sokrétűek, esendőek és erős jelleműek, a regény tele van izgalmas és érdekes karakterekkel, szóval emiatt nem kell aggódni.

Borító 5/5: 
Imádom! Egyszerű és nagyszerű. Nagyon tetszetős borító, a színek szépen harmonizálnak egymással, a betűtípus is tökéletes választás. És az a lyuk a borítón…. az a slusszpont 😀

Legutóbbi olvasmányom a Madarak a dobozban volt, amit még a húgomtól kaptam karácsonyra, és… MI A FRANCÉRT NEM OLVASTAM EL ELŐBB? Egyszerűen letaglózott azzal a nyers és sötét valóságával, hidegzuhanyként ért a regény. A könyv a feszültségkeltésben az élen jár, tele van tőmondatokkal és ismétléssel. Engem teljesen elkapott a regény nyomasztó és sötét hangulata.

A cselekmény nem robogott, mint a gyorsvonat, de nem is volt lassú folyású, az író pont jól adagolta az izgalmakat. Én, mint olvasó, pont úgy tapogatóztam a homályban, mint a szereplők, néha úgy éreztem nekem is be van kötve a szemem és nem látok semmit. Voltak pillanatok, mikor nem mertem felnézni a könyvből, hátha meglátok valamit, nem vagyok ijedős fajta, de határozottan voltak olyan jelenetek, amikor még bennem is felment az adrenalin.

A történet főhősnője Malori, (aki végre nem egy picsogó, tizenéves, döntésképtelen, életképtelen liba) egy hihetetlenül erős jellemű női karakter, de ennek ellenére esendő és és képes hibázni. A regény végéig küzd a túlélésért, mindent megtesz a gyerekei és saját érdekében. Határozottan merem állítani, hogy Malori jó anya, számára mindennél fontosabbak a gyerekei, még a saját életénél is. Malori egy igen jól kidolgozott, elegendő háttérinformációval ellátott szereplő.

A másik, talán legfontosabb szereplő Tom, akit Malori emlékeiből ismerhetünk meg. A férfi, Malorihoz hasonlóan küzd a túlélésért, segíti társai. Róla is kap az olvasó egy kevés háttérinformációt, azt sajnáltam, hogy ezzel csak Tomot és Malorit ruházta fel az író. Kíváncsi lettem volna a többiek múltjára is.
A mellékkarakterek is mind kidolgozottak, nem csapta őket össze az író, voltak hibáik, és ennek nagyon örültem. Végre nem egy szereplőgárda, ahol mindenki tökéletes és minden happy.
A számomra talán legérdekesebb mellékkarakter Don volt, érdekel, hogy vajon, mi járhat a fejében, hogyan gondolkozik. Szívesen olvastam volna a regényt az ő szemszögéből is.

A sztori nem túl bonyolult, vannak a lények, akikre, ha ránézel megőrülsz és öngyilkos leszel, van Malori és két gyereke, akik bekötött szemmel eveznek a folyón egy jobb élet reményében, és vannak Malori emlékei és félelmei, amik végig kísértik főhősnőnket. A történet egyszerű, már-már túlzottan is az, ám ekkor jön a csavar… az a rengeteg kérdés. Mik azok a lények? Hogy kerültek ide? És a többi ezekhez hasonlatos kérdés. Igazából örülök, hogy nem kaptam rá választ, így annak képzelem el azokat a valamiket, aminek csak akarom. Butaság is lett volna, ha az író konkrétan leírja mik azok a gyilkos valamik, amik az utcákon mászkálnak. Senki nem nézhet ezekre a lényekre, tehát senki nem tudja mik ezek. Alapján véve nem szeretem a kérdéseket egy regény végén, de itt szükségesnek éreztem, hogy fennmaradjon pár.

Különösen érdekes volt az emberek viselkedése, hogy hogyan változtat meg valakit egy önmagából kifordult világ. Igazán tetszett, ahogy az író bemutatta a „társadalom” leépülését, ahogy a főszereplők elszigetelődnek egymástól és más nézeteket kezdenek el vallani. Nagyon jól kiütközött a könyvben némelyek gyengesége, és mások vezetői képessége. A karakterek többsége szerethető, nem papírmasék, tényleg valós és egyedi karakterek. Az is elég érdekes volt, ahogy az író leírta, hogyan küzdenek az emberek a túlélésért, hogyan reagálnak egyik érzékszervük elvesztésére. Kicsit féltem tőle, hogy egy idő után ellaposodik a történet, hogy ez a „bekötött szemes utazás” nem lesz túl érdekes, de szerencsére kellemeset csalódtam. A történet végig pörgött, természetesen ez az író stílusának is köszönhető. Minden thriller és disztópia rajongónak egy kötelező darab.

A könyv posztapokaliptikus és feszült hangulata rám is átragadt, szinte beszippantott az a zord és sötét világ, ahol ha kinyitod a szemed, meghalsz. Lenyűgöző, ahogy az író a szavakkal bánik, folyamatosan fokozza a feszültséget. Már az első fejezeteknél lehetett sejteni, hogy Malori lakótársait eléri a vég, én mégis izgultam értik, valahol titkon reméltem, hogy túlélik, reménykedtem, bár végig tudtam, hogy hiába. A lakótársak halálát is igazán jól megoldotta az író, érdekes és váratlan módot választott a haláluknak. Teljesen letaglózott, úgy éreztem, hogy ott vagyok Malorival, hogy körülöttem történnek ezek a dolgok. A hangulata teljesen átjárt a könyvnek, én is olyan letargikus, és reményvesztett állapotba kerültem, mint a karakterek. Ritka jó regény volt az biztos.

Josh Malerman egy szuper első regényt hozott össze, remélem még hallunk felőle, és nem csak egy egyregényes író lesz. Mindenképp megéri elolvasni a könyvet, de inkább az idősebb/érettebb korosztálynak ajánlatos belekezdenie az olvasásba.

Én Fancsali voltam, és vagyok is, lájkoljatok facebookon, iratkozzatok fel a blogra és a többi közhely. Legyetek rosszak, vagy jók, ahogy akarjátok, de olvasni el ne felejtsetek!

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s